Paracelsus

0

Szerző: Wikipedia • Dátum: 2005-03-30

Paracelsus a svájci Einsiedeln-ben született. Édesapja sváb orvos, kémikus, aki a környező bányák és ipari üzemek munkásainak doktora, édesanyja svájci származású volt. Ausztriában nevelkedett, középfokú tanulmányait Villachban végezte. 1510-ben, 17 évesen befejezte hároméves orvosi tanulmányait a Bécsi Egyetemen, majd pedig számos európai egyetemen megfordult. Feltételezések szerint doktori címét a Ferrara Egyetemén szerezte meg 1516-ban.  

Katonaorvosként Spanyolországtól Svédországig bejárta szinte egész Európát, ezután beutazta Egyiptomot, Arábiát, a Szentföldet és Konstantinápolyt, ahol alkimistáktól, bábáktól, fürdőmesterektől, javasasszonyoktól tanult. Európába való visszatérése után 1524-ben Salzburgban kezdett először állandó orvosi praxist. Új kezelési módszerei hamar híressé tették.  

Nemcsak a fizikailag érzékelhető tünetek és kórok érdekelték, hanem a teljes ember, minden lelki és szellemi indíttatásával együtt. Elutasította a sebek kezelésének akkoriban szokásos módszereit: a forró olajjal való kiégetést, illetve a gangrénás végtag amputálását. Paracelsus szentül hitt abban a képtelenségben, hogy a sebek maguktól begyógyulnak, ha megfelelően kitisztítják és megóvják őket a fertőzéstől. Abban is különbözött kortársaitól, hogy maga készítette orvosságait. Az orvostudományt tekintette alaptudománynak és új módszereiben a tapasztalat jelentőségére hívta fel a figyelmet.  

Sokan csodadoktornak tartották, mivel számos reménytelennek tűnő beteget sikerült meggyógyítania. Ő azoban nem képzelte magát varázslónak és lenézte mindazokat, akik ekként tekintettek rá. Gyakorlati szemléletű természettudós volt, aki a korabeli európai orvostudomány ismereteinek nagy részét alkalmazta.  

Az új orvoslás alapjait kifejtő Paragranum című művében az orvosi gyógyító tevékenység leírásában négy alappillérről ír. Az első pillér a klasszikus értelemben vett filozófia, a bölcsesség szeretete, a látható és a láthatatlan természet egységben történő kutatása. A második oszlop az asztrológia: az ókori hagyományokhoz hasonlóan Paracelsus a Naprendszer bolygói és az emberi test szervei, szervrendszerei között összefüggést talált (pl. a Napot a szívhez, a Holdat az agyhoz, a Merkúrt a tüdőhöz kapcsolta). Ezért tartotta fontosnak, hogy az orvos legyen jártas a csillagjóslás tudományában. Archidoxes of Magic című munkájában például jó néhány bekezdést szentel a különböző zodiákus jelekkel ellátott talizmánok és a különböző medálok gyógyító hatásának leírására. Megalkotott továbbá egy különös ábécét, amelyet Alphabet of the Magi-nak nevezett el, és ezt használva az angyalok neveit véste rá a talizmánokra. A paracelsusi orvoslás harmadik pillére az alkímia, az anyag átalakításának tudománya. Az alkímiát a gyógyszerkészítés szolgálatába kívánta állítani. Így summázta nézeteit: „Sokan mondták már, hogy az alkímia csupán arany- és ezüstcsinálásra való. Számomra nem ez a cél, hanem megfigyelni minden erényt és erőt a gyógyítás szolgálatában.” (Edwardes, 47. old.) (lásd még: Holmyard, Eric John. Alchemy. 170. old.) Gyógyszerei elsősorban gyógynövényekből és fémekből készültek, amelyek közvetlenül a természetben megtalálható formában nem használhatók gyógyításra, ezért szükség van az orvosra – mint alkimistára – aki belőlük megfelelő főzetet, kenőcsöt készít. Az alkímia hagyományai a modern orvostudományban is felfedezhetők. Például a Caduceus lett a nyugati orvoslás fő szimbóluma. Az orvoslás negyedik oszlopa az orvos jelleme: önzetlensége és erkölcsi tisztasága, ami Paracelsus szerint minden gyógyszernél hatásosabb. Azt tanította, hogy Isten a legfőbb orvos, csak Isten képes minden betegséget meggyógyítani. Az orvosnak az Ő példáját követve, szerényen és szeretettel kell munkálkodnia.  

Paracelsus elutasította a gnosztikus hagyományokat, de megtartotta a hermetizmust, a neoplatoni- és a pitagoraszi filozófiát. Nézeteit egyfajta univerzalizmus, a vallási megújulás iránti általános fogékonyság és fokozott szociális érzékenység jellemezte. Egyszerre törekedett a hagyományos teológiai szemlélet és a természettudományok összhangjának megteremtésére és a hagyományos misztika és apokaliptika saját okkult és ezoterikus látásmódja szerinti értelmezésére. Részben elutasította Agrippa és Flamel mágikus elméleteit is. Hermetikus nézetei szerint a betegség és az egészség az ember (mint a mikrokozmosz), és a természet (mint a makrokozmosz) közötti harmónia megnyilvánulásai. Filozófiája szerint az ember megismeréséből (mikrokozmosz) lehet következtetni a világ (makrokozmosz) jelenségeire. Összegezte a korát megelőző különböző nézeteket és azok alapján úgy tekintette, hogy nem a lélek tisztasága, hanem a test pillanatnyi ásványi egyensúlyának megbomlása okozza a betegségeket, amelyeket a test kémiájának orvosolásával lehet meggyógyítani.  

Paracelsus új gyógyszerkészítési elveivel a kémiai és ásványi elemek orvosi felhasználásnak (iatrokémia) úttörője volt. A paracelsusi iatrokémia elvi újítása az, hogy míg a régiek a vegyi anyagokat zömmel külsőleg, sebekre és bőrbajokra alkalmazták, addig Paracelsus belső szerként is használta azokat. Paracelsus volt az első orvos, aki gyógyszerként volt képes alkalmazni egyébként mérgező, pl. higany-, kén-, vagy vasvegyületeket.  

Eredményei ellenére nem volt népszerű a kortárs orvosok körében. Paracelsus hírneve és gőgössége bőszítette Európa többi orvosát. 1527-ben Basel városának hivatalos orvosa lett és medicinát tanított a helyi egyetemen. Magabiztosan, szokatlan költői és retorikai erővel anyanyelvén, németül hirdette a tanait. Ám posztját alig egy évig tarthatta meg, mert azzal dühítette tanult kollégáit, hogy tanítványaival az utcán elégette Avicenna Kánonját, a korabeli orvoslás egyik alapművét, továbbá más orvosok publikációit és könyveit. Még a városból is kitiltották, miután jogi bonyodalomba keveredett egy orvosi díj beszedése kapcsán.  

Jellegzetes reneszánsz egyéniség, polihisztor tudós volt, aki élete utolsó másfél évtizedében tipikus csavargóként városról városra vándorolt. Megfordult Breslauban, Bécsben, Münchenben, Nürnbergben, Augsburgban, miközben sorra adta ki részben már német nyelvű orvosi, bölcseleti, természettudományi, sőt teológiai írásait. Az 1536-ban Ausburgban megjelenő Die grosse Wundartzney (A nagy sebészkönyv) című munkája révén, rövid időre újra az ismertség középpontjába került. Élete utolsó éveit Salzburgban töltötte.  

Halála után a Paracelsianizmus mozgalom felértékelődött a felvilágosultabb orvostársadalom körében, akik le kívántak számolni a hagyományos Galénoszi orvoslással és annak módszereivel, így Paracelsus tanai egyre szélesebb körben váltak ismertté, módszereit mind gyakrabban alkalmazták.  

 

Paracelsust a toxikológia atyjaként is emlegetik. Mondása: „A mennyiség teszi a mérget.” (Népszerű rövid változat.)  

„Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi hogy egy anyag nem méreg.”  

Más szóval, az anyag mennyisége legalább olyan fontos mint annak természete. Például, egyes embereknél az aszpirin kis mennyiségben jótékony hatású orvosság, míg nagy mennyiségben halálos méreg lehet. Ugyanakkor bizonyos személyek esetén már egészen kis mennyiségű aszpirin is halált okozhat.  

A természetben ható anyagok tulajdonságait három kémiai „ősprincípium”-ra: a sóra, a higanyra és a kénre vezette vissza. Az emberi testben (a mikrokozmoszban) zajlik az életet fenntartó kémiai anyagcsere, aminek a lényege egy folytonos méregtelenítő funkció. Paracelsus abból indult ki, hogy minden, amit táplálékként magunkhoz veszünk mérget tartalmaz, ami önmagára veszélytelen, de az elfogyasztóra veszélyes lehet. Ezek lebontása és kiválasztása a szervezetben munkálkodó belső alkimista dolga, amely valamennyi élőlényben tevékenykedik. Paracelsus arra is kitért, hogy a káros anyagok milyen úton távoznak a szervezetből. Így pl. az arzéntartalmú anyagok a fülön, a kénvegyületek az orrjáratokon, a higany pedig a bőr pórusain keresztül távoznak. A végső bomlástermékek gyűjtőneve a „tartarus”, ami kő, homok, agyag, iszap formájában ürül ki. Amennyiben ez tökéletlenül megy végbe, ebből erednek az ún. tartarikus betegségek, a lithiasisok, az érelmeszesedés és az ízületi bajok.

Ajánlott

Barlow kontra Shepherd

A Wilson Shepherd és R. H. Barlow közti érdekes levélváltás Lovecraftnak köszömhetően fennmaradt. Egy vélhetően csalás bűntette bontakozik ki tömör összefoglalójában!

tovább

Megjelent az Azilum 6!

Májusi számunk már kapható. A már 80 oldalas magazinban többek közt Lord Dunsany, Thomas Ligotti és Robert E. Howard művei olvashatók.

tovább

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.