Olvasószoba
Sektion, Die (Dissection, The)
Szerző: Georg Heym • Év: 1913
The dead man lay alone and naked on a white cloth in a wide room, surrounded by depressing white walls, in the cruel sobriety of a dissection room that seemed to shiver with the screams of an endless torture.
The light of noon bathed him and awakened the dead spots on his forehead, conjuring up a bright green from his naked belly, bloating his body like a big sack of water.
His body resembled the iridescent calyx of some gigantic flower, a mysterious plant from Indian primeval forests that someone had shyly laid at the altar of death.
Splendid reds and blues sprouted down his limbs, and in the heat the large wound under his navel slowly split open like a red furrow, releasing a foul stench.
The doctors entered. Friendly men in frayed white coats and gold-rimmed pince-nez. They stepped up to the dead man and observed him with interest, as if in a scientific meeting.
From their white cabinets they took out dissecting instruments, white crates full of hammers, saws with sharp teeth, files, hideous sets of tweezers, tiny knives with large needles like vultures’ crooked beaks forever screaming for flesh.
They began their revolting work. They resembled hideous torturers, blood flowing on their hands as they dug ever more deeply into the frigid corpse and pulled out its innards, like white cooks gutting a goose. Around their arms coiled the intestines–green-yellow snakes–and faeces dripped on their coats–a warm, putrid fluid. They punctured the bladder, the cold urine in it glistening like yellow wine. They poured it in large bowls, and it reeked of pungent, acrid ammonia. But the dead man slept. He patiently let them tug at him and pull his hair. He slept.
And while the thumping of hammers resounded on his skull, a dream, a remainder of love awoke in him, like a torch shining in his personal night.
Outside the large window stretched a wide sky filled with small white clouds that swam like small white gods in the light of that silent afternoon. And swallows darted high across the blue, feathers quivering in the warm sun of July.
The dead man’s black blood streamed across the blue putrefaction on his forehead. In the heat, it evaporated into an awful cloud, and the decay of death crept over him with its dappled claws. His skin began to flake apart; his belly turned white like that of an eel under the greedy fingers of the doctors, who plunged their arms up to the elbows in the wet flesh.
The decay pulled apart the mouth of the dead man. He seemed to smile. He dreamed of beatific stars, of a fragrant summer evening. His rotting lips trembled as though under a brief kiss.
‘How I love you. I have loved you so much. Should I say how I love you? As you strolled across poppy fields, a flaming poppy yourself, you swallowed the entire evening. And the dress that billowed around your ankles was a wave of fire in the setting sun. But you bowed your head in the light, hair still burning, inflamed by my kisses.
‘So you went down there, turning to look back at me as you walked away. And the lantern swayed in your hand like the glow of a rose lasting in the twilight long after you were gone.
‘I’ll see you again tomorrow. Here, under the window of the chapel, here, where the light of the candles falls about you, making your hair a golden forest, and daffodils nestle around your ankles, tender, like tender kisses.
‘I will see you again every evening in the hour of dawn. We will never part. How I love you! Should I tell you how I love you?’
And the dead man quivered in happiness on his white death table, while the iron chisels in the hands of the doctors broke up the bones of his temple.
Legújabbak
Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A
Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The
Robert E. Howard:
Red Thunder
Legolvasottabb
Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása
Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.
Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A
Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.
Abraham Merritt:
Moon Pool, The
Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.
Kommentelés
Minden mező kitöltése kötelező!
Hozzászólások
Nem érkezett még hozzászólás. |
szövegkereső
keresés a korpuszban
Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.