Olvasószoba
Unda; or The Bride of the Sea
Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1915
Respectfully Dedicated with Permission to MAURICE WINTER MOE, Esq.
A Dull, Dark, Drear, Dactylic Delirium in Sixteen Silly, Senseless, Sickly Stanzas
“Ego, canis, lunam cano.”
—Maevius Bavianus.
Black loom the crags of the uplands behind me,
Dark are the sands of the far-stretching shore.
Dim are the pathways and rocks that remind me
Sadly of years in the lost Nevermore.
Soft laps the ocean on wave-polish’d boulder,
Sweet is the sound and familiar to me;
Here, with her head gently bent to my shoulder,
Walk’d I with Unda, the Bride of the Sea.
Bright was the morn of my youth when I met her,
Sweet as the breeze that blew o’er the brine.
Swift was I captur’d in Love’s strongest fetter,
Glad to be here, and she glad to be mine.
Never a question ask’d I where she wander’d,
Never a question ask’d she of my birth:
Happy as children, we thought not nor ponder’d,
Glad of the bounty of ocean and earth.
Once when the moonlight play’d soft ’mid the billows,
High on the cliff o’er the waters we stood,
Bound was her hair with a garland of willows,
Pluck’d by the fount in the bird-haunted wood.
Strangely she gaz’d on the surges beneath her,
Charm’d with the sound or entranc’d by the light:
Then did the waves a wild aspect bequeath her,
Stern as the ocean and weird as the night.
Coldly she left me, astonish’d and weeping,
Standing alone ’mid the legions she bless’d:
Down, ever downward, half gliding, half creeping,
Stole the sweet Unda in oceanward quest.
Calm grew the sea, and tumultuous beating
Turn’d to a ripple as Unda the fair
Trod the wet sands in affectionate greeting,
Beckon’d to me, and no longer was there!
Long did I pace by the banks where she vanish’d,
High climb’d the moon and descended again.
Grey broke the dawn till the sad night was banish’d,
Still ach’d my soul with its infinite pain.
All the wide world have I search’d for my darling;
Scour’d the far desert and sail’d distant seas.
Once on the wave while the tempest was snarling,
Flash’d a fair face that brought quiet and ease.
Ever in restlessness onward I stumble
Seeking and pining scarce heeding my way.
Now have I stray’d where the wide waters rumble,
Back to the scene of the lost yesterday.
Lo! the red moon from the ocean’s low hazes
Rises in ominous grandeur to view;
Strange is its face as my tortur’d eye gazes
O’er the vast reaches of sparkle and blue.
Straight from the moon to the shore where I’m sighing
Grows a bright bridge made of wavelets and beams.
Frail it may be, yet how simple the trying,
Wand’ring from earth to the orb of sweet dreams.
What is yon face in the moonlight appearing;
Have I at last found t,e maiden that fled?
Out on the beam-bridge my footsteps are nearing
Her whose sweet beckoning hastens my tread.
Current’s surround me, and drowsily swaying,
Far on the moon-path I seek the sweet face.
Eagerly, hasting, half panting, half praying,
Forward I reach for the vision of grace.
Murmuring waters about me are closing,
Soft the sweet vision advances to me.
Done are my trials; my heart is reposing
Safe with my Unda, the Bride of the Sea.
Epilogue
As the rash fool, a prey of Unda’s art,
Drowns thro’ the passion of his fever’d heart,
So are our youth, inflam’d by tempters fair,
Bereft of reason and the manly air.
How sad the sight of Strephon’s virile grace
Turn’d to confusion at his Chloe’s face,
And e’er Pelides, dear to Grecian eyes,
Sulking for loss of his thrice-cherish’d prize.
Brothers, attend! If cares too sharply vex,
Gain rest by shunning the destructive sex!
Legújabbak
Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A
Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The
Robert E. Howard:
Red Thunder
Legolvasottabb
Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása
Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.
Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A
Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.
Abraham Merritt:
Moon Pool, The
Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.
Kommentelés
Minden mező kitöltése kötelező!
Hozzászólások
Nem érkezett még hozzászólás. |
szövegkereső
keresés a korpuszban
Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.