Leszármazott, A

Eredeti cím: Descendant, The

0 323

Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1926

Londonban van egy ember, aki üvölt, amikor a templom harangjai konganak. Egyedül él csíkos macskájával Gray fogadójában, és az emberek ártalmatlan őrültnek tartják.

A szobája tele van a legunalmasabb és leggyermekdedebb könyvekkel, és órákon át próbál kikapcsolódni azok segítségével. Csak azt próbálja elérni az életben, hogy ne kelljen gondolkodnia. Valamilyen okból a gondolkodás nagyon szörnyű számára, és mindent, ami mozgásba hozza képzeletét, kerül, mint a pestist. Nagyon sovány, szürke és ráncos, de vannak olyanok, akik azt mondják, hogy közel sem olyan öreg, mint amilyennek látszik. A félelem rettenetes karmaiban tartja, és akár egy hangtól is mereven kémlelni kezd, izzadságtól gyöngyöző homlokkal. Őrizkedik a barátoktól és a társaságtól, mivel nem akar kérdésekre válaszolni. Évekkel ezelőtt otthagyta őket, és senki sem tudja közülük biztosan, hogy elhagyta-e az országot, vagy csak kikerült a látóterükből, valamilyen eldugott mellékutcában lakva. Már egy évtizede lakik Gray fogadójában, és arról a helyről, ahol azelőtt volt, semmit se mondott addig az éjszakáig, amikor a fiatal Williams megvette a Necronomicont.

Williams egy álmodozó volt, és még csak huszonhárom éves, amikor az ősi házba költözött, ahol idegenszerűséget és kozmikus szellő fuvallatát érezte a szürke, ráncos ember környezetében, a szomszéd szobában. Ott erőltette a barátságát, ahol azt régi barátok sem merték, és elképedt a félelem láttán, amely erre a sovány, elgyötörten figyelő emberre rátelepedett. Mert hogy ez az ember mindig kém-lelt és fülelt, abban senki sem kételkedett. Bár inkább az elméjével figyelt és bámult, mint a szemeivel vagy a füleivel és minden pillanatban próbált elfojtani valamit a szellemtelen, kellemes regényekbe való szüntelen elmerülése közben. És amikor a templomi harangok zúgtak, befogta a fülét és üvöltött, és a vele lakó szürke macska vele egy szólamban bömbölt, amíg az utolsó kondulás visszhangozva el nem halt.

De Williams akárhogy is próbálta, nem tudta rávenni szomszédját, hogy bármi mélyebb vagy rejtett dologról beszéljen. Az öregember nem alkalmazkodott megjelenéséhez és modorához, de mosolyt, kellemes hangot tettetve örömmel és lázasan fecsegett jókedvű semmiségekről, bár hangja minden pillanatban emelkedett és vékonyodott, amibe végül sípoló és összefüggéstelen fejhang hasított. Azt, hogy tudása mélyreható volt és alapos, még a legegyszerűbb megjegyzései is egyértelművé tették, és Williams azon se lepődött meg, hogy megjárta a Harrow-t és az Oxfordot.

Később kiderült, hogy nem más ő, mint Lord Northam, akinek ősi, öröklött Yorkshire-parti váráról olyan sok különös dolgot mondtak; de amikor Williams a várról próbált beszélgetni, és annak híres római kori eredetéről, tagadta, hogy bármi szokatlan lenne ezzel kapcsolatban. Éles hangon vihogott, amikor szóba került az állítólagosan alatta elhelyezkedő kriptarendszer, amit egy tömör, az Északi-tengerre fenyegetően meredő sziklából véstek ki.

Ilyen témákról beszéltek addig az éjszakáig, amikor Will meglátogatta, s amikor bátorkodott belefogni a gyűlöletes gót betűs kiadás olvasásába. Will most végre nemcsak egy hozzáférhető másolatot talált, hanem birtokba is vehette egy nevetségesen alacsony figurától egy zsidó üzletben, ahol gyakran vásárolt korábban különös dolgokat, és szinte bámulta a bozontos szakálla mögül kuncogó öreg Levite-t; amikor megtörtént a nagy felfedezés – a vastag bőrborítás a rézkapcsokkal annyira szembetűnő volt, és az ár olyan csekély, hogy nem hagyhatta ki a lehetőséget.

Egyetlen pillantást vetett a címre, és ez elég volt neki, hogy szinte önkívületbe essen, és a ködös szövegbe illesztett néhány ábra a legfeszültebb és legnyugtalanítóbb emlékeket idézte fel az agyában. Érezte, hogy nagyon fontos, hogy hazavigye a súlyos kötetet, és elkezdje megfejteni, és olyan kapkodó sietséggel vitte ki a boltból, hogy az öreg zsidó kárörvendően kuncogott mögötte. De amikor végre biztonságban volt a szobájában, túl nehéznek találta a gót betűk és a közönséges nyelvezet kombinációját – pedig jó nyelvérzéke volt –, és vonakodva meglátogatta fura, félszeg barátját, hogy segítsen neki a cirkalmas, középkori latin szövegben. Lord Northam ostobaságokat gagyogott a csíkos macskájának, és hevesen összerezzent, amikor a fiatalember belépett. Miután meglátta a kötetet, vadul megborzongott, és el is ájult, amikor Williams kiejtette a címét.

Akkor mesélte el a történetét, amikor visszanyerte eszméletét; előadta őrületének fantasztikus képzetét, eszeveszett suttogásban, nehogy barátja ne legyen elég gyors, hogy elégesse az átkozott könyvet, és alaposan szétszórja hamuit.

 

***

 

A kezdeteknél kellett lennie valami hibának, de az sosem lehetett volna irányító, ha a felfedezésekben nem jut olyan messzire. Ő annak a dinasztiának a tizenkilencedik bárója volt, melynek gyökerei nyugtalanítóan messze nyúlnak vissza a múltba, hihetetlenül messze, ha figyelembe vehetjük a homályos tradíciót; mivel voltak családi történetek egy leszármazottról a szászok előtti időkből, amikor egy bizonyos Cnaeus Gabinius Capito, Augustus Harmadik Légiójának hadi tribunusa, aki később a római Britanniában Lindunban állomásozott, rövidesen el lett űzve, mert megparancsolta a részvételt bizonyos szertartásokban, amik egyik ismert valláshoz sem kapcsolódtak. A szóbeszéd szerint Gabinius bement egy hegyoldali barlangba, ahol furcsa szerzetekkel találkozott, és a sötétben együtt idézték meg az Ősi Jelet egy különös fajzattal, akikre a britonok csak félelemmel tudtak gondolni, és ők voltak az utolsók,akik elmenekültek a hatalmas földdarabról, ami Keleten elmerült, és csak azok a szigetek maradtak meg belőle, amelyeken erődítmények, körök és szent helyek álltak, amelyek közül a Stonehenge volt a legnagyobb. A legenda szerint Gabinius egy bevehetetlen erődöt építtetett a tiltott barlang fölött, ahol megalapított egy dinasztiát, amit a piktek és szászok, a dánok és a normannok sem voltak képesek eltörölni; s volt egy feltevés, hogy ebből a dinasztiából származott a Fekete Herceg vakmerő társa és helytartója, akinek III. Edward adta a Northam bárója címet. Ezek a dolgok nem voltak biztosak, bár sokat beszéltek róla, és valójában a northami vártorony aggasztóan hasonlított Hadrianus palotájának bástyájához. Gyerekként Lord Northamnak különös álmai voltak; amikor a vár öregebb részeiben aludt, és rákapott arra a kitartó szokásra, hogy az emlékezetén keresztül visszatekintett zavaros helyszínekre, mintákra és benyomásokra, amelyek nem az éber tapasztalatainak részét képezték. Álmodozóvá vált, aki az életet egyhangúnak és ki nem elégítőnek találta, és olyan valamikor ismerős furcsa emlékek és összefüggések keresője lett, ami nem a Föld látható vidékein feküdtek.

Áthatva attól az érzéstől, hogy anyagi világunk csak egy atom egy hatalmas és fenyegető rendszerben, és hogy ismeretlen ősi erők befolyásolják és áthatolnak a tudat szféráján minden ponton. Northam fiatal– és ifjúkorában felváltva merítette ki a hivatalos vallások és az okkult titkok forrásait. Semmiben sem talált azonban megnyugvást vagy elégedettséget, és ahogyan öregedett, az élet ízetlensége és korlátai egyre jobban őrjítővé váltak számára. A kilencvenes években belekóstolt a sátánizmusba, és mindig mohón falt bármilyen elméletet vagy nézetet, amely szabadulást ígért a tudomány és az unalmasan egyhangú természeti törvények szűk távlataiból. Könyveket – mint például Ignatius Donnelly elképzelt beszámolóit Atlantiszról – szippantott magába, és elbűvölte Charles Fort egy tucat sötét előjelének hóbortossága. Mérföldeket utazott, hogy felkeressen egy falusi történetet egy abnormális csodáról, és egyszer elment Arábia sivatagába, hogy felkeresse egy homályos beszámoló Névtelen Városát, melyet ember még nem látott. Növekedett benne egy szívfájdító hit, hogy valahol létezik egy egyszerű kapu, amit ha valaki megtalál, szabadon beléphet azokba a külső mélységekbe, melyeknek visszhangjai olyan tompán zörögtek az emlékei mögött. Lehet, hogy a látható világon volt, de lehet, hogy csak az ő elméjében és lelkében. Talán a saját félig felfedezett agyában tartotta azt a rejtett láncszemet, amely ősibb és jövőbeli életekbe ébreszthet elfelejtett dimenziókban, s amely összekötheti őt a csillagokkal és a felettük levő végtelenséggel és örökkévalósággal.

 

(A novella befejezetlen maradt)

 

Tóth Máté fordítása

Legújabbak

Howard Phillips Lovecraft:
Kihívás a végtelenen túlról

George Campbell prémvadász a kanadai erdőben elalszik, és álmában a féregemberek távoli, extragalaktikus világában találja magát. A sztori kiötlője Julius Schwartz, a Fantasy Magazine szerkesztője volt, aki több írót kért fel, hogy közösen írjanak egy novellát (úgynevezett "round-robin" short story-t) a magazin hároméves fennállásának alkalmából. A weird szekcióba szánt novellával Lovecraftot, Merrittet, Longot, Mooret és Howardot bízta meg, míg a sci-fi változatot Stanley G. Weinbaum, Donald Wandrei, E. E. “Doc” Smith, Harl Vincent és Murray Leinster jegyezte. Az írók együttműködése illetve a történet kibontása nem ment zökkenőmentesen. Merritt szerint ugyanis Long a kezdeti változatban túlságosan félreviszi a történetet, és addig nem volt hajlandó továbbfűzni a sztorit, amíg Long át nem írta. Csakhogy így a kezdő szegmensek egy helyben toporogtak, végül Lovecraft cipelte a hátán a történet folyását. Lovecraft része tulajdonképpen az Árnyék az időn túlról történetére hajaz, sőt, még rajzokat is készített az idegen létformáról.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Edward F. Benson:
Confession of Charles Linkworth, The

Charles Linkworthot halálra ítélik gyilkosság miatt és ki is végzik. Bűntudatos szelleme azonban vallomást akar tenni, és telefonhívást kezdeményez a börtönből...

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az / Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre