Olvasószoba
Ye Ballade of Patrick von Flynn
Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1915
Or, The Hibernio-German-American England-Hater
“Germanis ipsis Germaniores”
Attind ye all me wonthrous tale, an’ Oi will tell to you,
Of how an honest Oirishman into a Proosian grew.
‘Twas nigh on twinty year’ ago Oi lift me native bog
To seek in these majestic States a place to earn me grog.
Sure, wurrk was aisy found fur me, fer Oi’m a clever man;
Oi earnt so much Oi soon cud buy me whiskey by the can.
Wid half a dozen other Micks, a merry, dhrinkin’ crew,
Oi used to hang around shebeens an’ currse Ould England blue!
Jist why Oi hate the Englishmen, Oi don’t remimber quoite,
But Jimmy Dugan’s grand-dad says they’ve ne’er used Oireland roight.
Sure all they iver done fer us was civilise our land,
An’ we’ve no use fer sober laws, but all fer fraydom shtand!
How glad will be the fateful day whin England last draws breath,
An’ good Ould Oireland shall be free—to dhrink hersilf ter death!
Now comes the cruel, cruel warr, wid Germans runnin’ loose.
Sure, here’s the toime to make a shtir, an’ give some more abuse!
Us Oirish have no love fer Dutch, but side wid Germany
Because she hates Ould England most as fiendishly as we!
We know der Kaiser’d treat us wurrse thin England iver done,
But sure, if we used England roight we’d lose our sweetest fun!
There’s somethin’ in the Oirish hearrt thot niver bows to rules;
At jooty’s call we tache our sons sedition in the schools.
Last night the Germans hereabouts all gather’d in a hall,
Wid German flags above the stage, an’ Kaisers on the wall.
Oi don’t know what they wanted, but so far as Oi could see,
They mere hocked der Kaiser and enjoy’ “noothrality”.
They all denounc’d the Prisident an’ currs’d the Yankee laws
Fer bein’ too un-noothral loike to hilp the German cause.
Thin they shtarted afther England, an’ me hearrt bate quick wid proide
As about “foul British perfidy” they babbled an’ they lied.
Oi thought we Oirish cud invint the rankest Billingsgate,
But wonthrous arre the fishy yarrns thim Dutchmen kin relate!
Me frinds what had come wid me was so mov’d wid martial ire,
They cluster’d round the rusty shtove to argue an’ perspire.
Oi grew so pathriotic thot I tuk me hat in hand
An’ shouted “Hoch der Kaiser, and das dear ould Vaterland!”
Bedad, we’ll lick thim Britishers within a fortnight sharrp,
An’ jine on one thriumphant flag the aigle an’ the harrp!
Thin all began to fraternise; McNulty and von Bohn—
O’Donovan and Munsterberg, von Bulow an’ Malone.
In Bacchic bonds our pact we seal’d; in harrmony serayne
We sang at once “Die Wacht am Rhein” an’ “Wearin’ av the Grane”.
Ould von der Goltz pick’d up a brogue; in Dutch young Dooley sang;
Mid Prussian an’ Hibernian shtrains the ancient rafthers rang!
Now all at once a magic seem’d to creep into me bones—
Me whiskey-mellow’d Oirish voice burst forth in Prussian tones!
Oi felt a sthrange sinsation, and in fancy seem’d to see
lnstad of dear ould Shannon’s banks, the gently rippling Spree—
No, not the Spree ye think Oi mane, but that which softly flows
Through glorious Deutschland’s grassy leas, where warr an’ kultur grows.
Ochone! Ochone! Where am Oi now? What conflict am Oi in?
Do Oi belong in Dublin town or back in Ould Berlin?
A week ago me son was borrn; his christ’nin’s not far off;
Oi wonther will I call him Mike, or Friedrich Wilhelm Hoff?
‘Tis hard indade fer one loike me to know jist where he’s at;
Oi wonder if me name is Hans or if it shtill is Pat?
But let me bore ye all no more; the proper course is clear:
Oi’ll slanther England all Oi dare, an’ rayson niver hear.
A loyal „noothral” Oi shall be in all me wurrds an’ worrk,
An’ niver shpake excipt to praise the Dutchman an’ the Turrk!
Legújabbak
Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A
Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The
Robert E. Howard:
Red Thunder
Legolvasottabb
Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása
Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.
Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A
Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.
Abraham Merritt:
Moon Pool, The
Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.
Kommentelés
Minden mező kitöltése kötelező!
Hozzászólások
Nem érkezett még hozzászólás. |
szövegkereső
keresés a korpuszban
Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.