To Jonathan E. Hoag, Esq.

0 456

Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1918

On His Eighty-seventh Birthday, February 10, 1918

 

As wise Minerva with Olympian rage

Perceives the follies of a careless age;

Mourns the dull nonsense of Boeotian rhyme,

And trembles at the Vandal march of time;

As lab’ring Art, resentful of the wrong,

Deserts the precincts of unnatural song;

The languid Nine an heav’nly succour feel,

And daring magic stirs their sluggish zeal:

The blue-eyed maid, whose mercy never sleeps,

From the bright past a living minstrel keeps!

Hail, honour’d HOAG! whose Heliconian lay

Grows sweeter as thy laurell’d locks grow grey;

To whom the years but added graces bring,

As wintry stars outshine the skies of spring:

At birth baptis’d in Art’s Pierian fount,

Four score and sev’n thy sunlit summers count;

Yet that kind Muse, by whom thy lyre was strung,

Pleas’d with her work, hath kept thee ever young!

Thine Attic garland, gay with many a flow’r,

Gains a fresh bloom with ev’ry song-blest hour:

In the fair dawn the tender buds unclose;

The noontide sees the richer full-blown rose;

Maturer blossoms deck the vesper scene,

And blend sedately with th’ unfading green;

But rarest flow’r of all in mortal sight

Is the proud cereus of queenly night:

All those, Aonian bard, thou canst combine,

As the glad hours with endless radiance shine.

How fine thy fancy, whose swift glance can spy

The subtlest beauties that in Nature lie;

Whose dulcet lute can sing with moving skill

The ancient lays of stream and grove and hill:

Trace from primeval dust the verdant earth,

And sound once more the chant of Nature’s birth.

To thee each rock an awesome tale imparts,

While foaming torrents bare their mighty hearts;

Forgotten glaciers, melted on the plain,

For thee their frigid journeys live again:

From ocean cave to snow-clad mountain spire,

The world is thine to praise with lyric fire!

Nor with less art canst thou in numbers tell

Of those who on its varied surface dwell:

Beneath thy brush the living Indian forms,

And wand’ring tribes defy the northern storms;

The rural home, the long-concluded fray,

The honest customs of another day,

The innocence of youth, the thoughts, of age,

The visions of the singer and the sage,

The mourner’s teardrop and the jester’s smile,

The lore of far Hibernia’s story’d isle;

These all are thine, yet thro’ thy wizard pow’rs

They are not thine alone, but thine and ours!

But whilst the Muse, with fond maternal claim,

Seeks to enrobe thee in poetic flame,

The gods of prose a rival action press,

And bid thee wear a philosophic dress.

Thy facile pen the realm of thought explores,

And leads us on to unfamiliar shores;

Displays the mighty West’s alluring zone,

And those grim heights that feet have never known;

Cleaves the clear ether, and expounds the blue

Where countless stars distract the questing view;

Nor deigns to pause till pois’d on that vast brink

Beyond whose depths no man may know or think.

Poet and Sage! But lest a point be miss’d,

Let none forget the valiant Moralist!

All praise to thee, whose potent pen and purse

Have served the right, and fought the Bacchic curse;

Silenus, newly sober, finds in thee

The staunchest friend of his morality,

end old Anacreon his red brow untwines,

Asham’d to flaunt his ancient wreath of vines.

How kind is Fate, whose mild decrees prolong

The work of virtue and the boon of song;

Who lends our day, of finer sense devoid,

The stately singer earlier days enjoy’d!

Elysium, rich in poets of the past,

Can well afford to leave on earth the last;

So thou, lov’d HOAG, whom generations crown

With choicest laurels of deserv’d renown,

Must long from thy calm Vista Buena shine,

And teach us all a sweetness like to thine:

Mayst thou, who bless’d the num’rous years before,

Delight our souls for eighty-seven more!

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre