Olvasószoba
Medusa: A Portrait
Szerző: Howard Phillips Lovecraft • Év: 1921
TO THE HON. IDA COCHRAN HAUGHTON, VISCOUNTESS WOODBY ——
MY LADY:——
I shou’d be but a Cheater, and unworthy of the poetick Art, were I not to acknowledge to you by this Dedication the Indebtedness I bear you. For ‘tis plain that I may my self claim but partial Credit for a Picture which, without so illustrious a Model, wou’d never have been drawn with any Sort of Fidelity. Truly, the Satirist desiring to shew certain Traits of Mind, wou’d be hard put to it, had he not before him some Sort of living Example; and I am in Candour forc’d to concede, that of the Qualities I here seek to pourtray, no human Being cou’d display so great and flourishing an Abundance as your self. I shall ever count it a Piece of the greatest good Fortune, if my Satire proceed, that your Hatred of me mov’d you to slander and vilify me behind my Back; for lacking that Provocation I shou’d have neither had the Temerity to expose your Failings, nor possest so compleat a Fund of Lies and Calumnies from which to draw a Picture of such Venom as I never thought before to exist upon Earth.
Conscious, therefore, of my Debt, I will commend this unpretentious Effort to your well-known Graciousness, and beg leave to subscrube my self.
MY LADY,
Your Ladyship’s most obedient,
most devoted, humble servant.
THEOBALDUS SENECTISSIMUS, ARMIGER.
Soak’d in her noxious venom, puff’d with gall,
Like some fat toad see dull MEDUSA sprawl;
Foul with her spleen, repugnant to the sight,
She crudely whines amidst eternal night.
From wit and sense by slothful brain debarr’d,
And with the chains of age and sourness scarr’d,
Her half-liv’d life one hateful wish reveals:
To give to others all the pain she feels!
Unschool’d in youth, unchasten’d by the years,
Grotesque with ignorance, absurd with fears;
Shunn’d for her ugly face and fretful mind,
She crawls alone, at war with all mankind.
In her black heart no love or kindness dwells,
But hate that shocks, and malice that repels;
Her narrow thoughts an equal vileness shew,
For there but envy and suspicion grow.
Blind to the truth, by jealous passion fann’d,
She slanders all she cannot understand,
And with loose tongue the sinner and the saint
Alike befouls in one inclusive taint.
Slow to see goodness, quick to smell a fault,
She scours the earth for victims to assault;
With what strain’d words she doles her lagging praise!
With what glad force her instant hatreds blaze!
Sluggish of wit, her loathsome bulk attests
One spark alone—a rage that never rests!
But not content to be an open fool,
Or candid knave, she seeks to cheat by rule;
Her want of sense in quoted saws she cloaks,
And with trite pelf a double laugh provokes,
Whilst all her cruelty must candour seem,
Tho’ doubly evil for the strategem.
So lurks MEDUSA, scourge of all around,
With hate, spleen, vanity, and dulness bound.
Anxious the wretch that courts her tardy smile,
And hapless he that knows her sneers and guile;
For since her envy flays all greater minds,
In ev’ry one alive a foe she finds—
Save for a little band of kindred sort,
In torpor mighty, but in wisdom short.
Void of all humour but the sly grimace,
She sees a challenge in each smiling face,
And spreads with twofold zeal her net malign,
Since she as injur’d innocence may shine.
From such a pest what rescue may we gain?
What spell may crush her hypocritic strain?
Her human form (perchance ‘twas human once)
Forbids us smother the offending dunce;
Besides, we hesitate to smother such
A reptile thing, repellent to the touch.
A musket-ball but little harm could do
Where there’s no brain or heart to hurtle thro’,
So still the monster heaves and puffs and rolls,
The toothless tearer of a thousand souls!
So must she fume, insatiate, sour, and wild;
Deaf, stupid, blear’d; by ev’ry tongue revil’d:
So must we wait, till Heav’n the curse revokes,
And the swoln snake in her own poison chokes!
Legújabbak
Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A
Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The
Robert E. Howard:
Red Thunder
Legolvasottabb
Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása
Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.
Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A
Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.
Abraham Merritt:
Moon Pool, The
Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.
Kommentelés
Minden mező kitöltése kötelező!
Hozzászólások
Nem érkezett még hozzászólás. |
szövegkereső
keresés a korpuszban
Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.