Férfi a földön, A

Eredeti cím: Man on the Ground, The

0 534

Szerző: Robert E. Howard • Év: 1933

Cal Reynolds átcsúsztatta bagóját szájának másik oldalába, miközben lesandított Winchesterének fakókék tölténytárára. Állkapcsai – melyek megállás nélkül mozogtak – most leálltak, amint gazdájuk megtalálta célpontját. A férfi merev mozdulatlanságba dermedt; majd ujja meggörbült a ravaszon. A lövés robaja visszhangokat csendített fel, egészen a dombokig terjedően, s hangosabb ekhóként válaszlövés érkezett. Reynolds megtermett testét a földhöz lapítva alábukott, s közben halkan szitkozódott. Szürke szilánk ugrott el az egyik sziklától, közel a fejéhez; a gellert kapott golyó elnyüszített valahová. Reynolds önkéntelenül is beleborzongott. A hang éppoly halálos volt, mint valamely láthatatlan csörgőkígyó dalolása. Óvatosan eléggé magasra emelkedett ahhoz, hogy kipillanthasson az előtte levő sziklák közül. Menedékétől elkülönülve tágas, mesquite-fűvel és tüskés bozóttal benőtt síkságon sziklakövek halma emelkedett, hasonló ahhoz, amely mögött ő kuporgott. E kövek közül fehéres füst vékony gomolya szállt fel. Reynolds éles, nap-perzselte távolságokhoz edződött szemei tompán fénylő kék acél kis körét jelezték a sziklák között. Az a kör egy puska csövének a vége volt, ám Reynolds jól tudta, hogy ki fekszik a puskacső mögött.

A viszály Cal Reynolds és Esau Brill között egy texasi viszályhoz képest régóta tartott. Fent, a Kentucky-hegyekben a családi háborúk generációkon át dúlhattak, de Délnyugat földrajzi adottságai és embereinek temperamentuma nem kedveztek a hosszan elhúzódó ellenségeskedéseknek. A viszályok rendszerint megdöbbentő hirtelenséggel és véggel zárultak le. A színtér egy szalon volt, egy kis cow-town utcája, vagy a nyílt préri. A babérok begyűjtését a hatlövetűk és a lefűrészelt csövű puskák rövidtávú mennydörgésére cserélték fel, amelyek gyorsan döntöttek ilyen vagy olyan úton-módon az egyik vagy a másik fél javára.

Cal Reynolds és Esau Brill ügye valahogy eltért a szokásostól. Először is: a viszály csak önmagukra vonatkozott. Sem barátokat, sem pedig hozzátartozókat nem vontak bele. Senki – a résztvevőket is beleértve – sem tudta, hogy miként kezdődött. Cal Reynolds mindössze azt tudta, hogy majd’ egész életében gyűlölte Esau Brillt, és hogy Brill viszonozta ezt.

Valamikor, mikor még fiatalok voltak, összetűztek valamin – ám a rivális fiatal harci mének erőszakosságával és hevességével. Az óta a bizonyos találkozás óta Reynolds kés-ejtette sebhelyet hordott oldalbordáinak vonala mentén, és Brill félszemére örökre vak. Ámde ez semmit sem döntött el.

Harcoltak tovább a végső, véres leszámolás reményében, és egyikük sem kívánta, vagy érezett vágyat arra, hogy azt mondhassa: “rázzunk kezet, és adjuk fel”. Képmutatás volt ez, amely a civilizációban fejlődött ki, ahol a férfiaknak nem volt gyomruk a halálig tartó harchoz. Miután egy férfiember érezte, hogy ellenfele kése megcsikordul a csontjain, hogy ellenfele hüvelykje a szemét vájja ki, hogy ellenfele csizmasarka a szájára tapos, aligha érzett késztetést a felejtésre, vagy hogy őt elfelejtsék, tekintet nélkül az indokok eredeti jelentőségére.

Így Reynolds és Brill magukkal cipelték halálos gyűlöletüket a férfikorba, s mint cowboyok rivális ranchokhoz szegődtek el, miután lehetőséget láttak benne, hogy primitív háborújukkal törődjenek. Reynolds szarvasmarhákat kötött el Brill főnökétől, és Brill viszonozta a bókot. Mindkettő dühöngött a másik módszerei miatt, és igazolva látta ellenfelének kiiktatására irányuló tetteit, lett légyen az bármi. Brill egy éjszaka a pisztolya nélkül kapta el Reynoldsot Cow Wellsben, egy szalonban, és a férfi szégyenszemre csak a hátsó ajtón át, ugató golyókkal a nyomában tudta megmenteni az irháját, azaz a Reynolds-skalpot!

Az is Reynolds volt, aki egy vízmosásban fekve ötszáz méterről ütötte ki simán ellenfelét a nyergéből egy duplacsövű harmincassal, és ha az alkalmatlan pillanatban nem bukkan fel egy vándor, a viszály ott ért volna véget; Reynolds ebben a tanúval tarkított helyzetben úgy döntött, letesz eredeti szándékáról, amely szerint otthagyta volna búvóhelyét, és puskatusával loccsantotta volna ki a sebesült férfi agyvelejét.

Brill felépült a sebesüléséből, lévén hogy egy hosszúszarvú bölény életerejével bírt, ami valamennyi napcserzette, vasgyúrta földijének közös vonása volt, és nemsokára – amint lábra tudott állni –, vadászni indult a férfira, aki orvul rálőtt.

Most – e számadások és csatározások után – az ellenfelek jó puskalövésnyi távolságból néztek egymással farkasszemet ama magányos dombok között, ahol igen valószínűtlen volt a közbeavatkozás. Több, mint egy órája feküdtek már a sziklák között, lődözve minden egyes mozdulatra. Egyikük sem ért el találatot, habár a duplacsövű harmincas vészesen közel füttyögtetett.

Reynolds mindkét halántékában apró pulzus lüktetett őrjítően. A nap letűzött rá, és inge verejtéktől volt csatakos. Szúnyogok rajzottak a feje körül bele-belekapva a szemeibe, és a férfi epésen káromkodott. Csapzott haja a fejbőréhez tapadt; szemei a nap tüzével együtt lángoltak, és a puskaagy forró volt kérges tenyerében. Jobb combja kezdett elzsibbadni, ő pedig óvatosan megcserélte, átkozva sarkantyúja csörgését, habár tudta, Brill nem hallja. Mindeme kényelmetlenség csak olaj volt dühének tüzére. Tudatos okfejtés láncolata nélkül a férfi összes szenvedésének forrását ellenfelének tulajdonította. A nap kápráztatóan tűzött sombrerójára, és gondolatai valamelyest összezavarodtak. Forróbb volt ez, mint a pokol sarokköve, azok között a csupasz sziklák között. Száraz nyelve megtapogatta kiszáradt ajkait.

Agyának zűrzavarán keresztüllángolt gyűlölete Esau Brill iránt. Többé vált már, mint érzés: megszállottság volt, szörnyű lidércnyomás. Amikor meghátrált Brill puskájának ostorcsapása elől, nem a halálfélelem folytán cselekedett így, hanem mert a gondolat, hogy meghaljon ellenfele kezétől, olyan elviselhetetlen borzalom volt, amely vörösen őrjöngve változtatta sziklává az elméjét. Könnyelműen odadobta volna az életét, ha ezáltal olyasmit tehet, amivel Brillt az örökkévalóságba küldheti, ha csak három pillanattal is maga előtt.

Nem elemezte ezeket az érzéseket. Azoknak a férfiaknak, kik kezük munkájából élnek, kevés idejük marad önelemezgetésre. Nem volt jobban tudatában Esau Brill iránti gyűlölete mineműségének, mint amennyire szó szerinti tudatában volt saját lábainak és kezeinek. Része volt ez, sőt több, mint része: beburkolta, elnyelte őt – elméje és teste nem volt több, mint annak anyagi megtestesülése. Maga volt a gyűlölet; az volt a férfi teljes lelke és szelleme. A kifinomultság és intellektus hátráltató és erőt csapoló béklyóinak gátlása nélkül ösztönei teljes mértékben kifejlődhettek a csupasz őseredetiségből. És belőlük kristályosodott ki majdnem tapintható kifejeződésük – a gyűlölet, amely túl erős volt, hogy akár a halál elpusztíthassa; gyűlölet, amely elég erős hozzá, hogy maga testesítse meg önmagát az anyagi lényegülés segítsége avagy szükségessége nélkül.

Talán vagy negyedórája, hogy nem szólalt meg egyik puska sem. Halállal terhes ösztönök mint megannyi csörgőkígyó tekeregtek a sziklák között mérget áztatva fel a nap sugaraiból; a viszálykodók feküdtek, mindegyik az esélyre lesve, játszva az állóképesség játékát, míg egyik vagy másik pattanásig feszült idegei el nem szakadnak. Esau Brill volt az, aki megtört. Nem mintha összeomlása valami vad őrültség vagy idegsokkszerű kitörés formáját öltötte volna. A vadállat óvatos ösztönei túl erősek voltak benne ahhoz. Ám hirtelen átokkiáltással az ajkain felrántotta a könyökét, és vakon tüzelni kezdett a kőhalomra, amely ellenségét rejtette. Csak karjának felső része és kékinges vállának sarka volt egy pillanatig látható. Ám ez elég volt. A szemvillanásnyi idő alatt Cal Reynolds meghúzta a ravaszt, és egy vérfagyasztó üvöltés tudatta vele, hogy golyója célba talált. És az öröm őrült áradata, melyet abban az üvöltésben megfogant állati fájdalom felett érzett, egyszerre elsodorta az ész és élettapasztalat sugallta ösztön parancsát. Nem ujjongott diadalittasan, nem is szökkent talpra; de fogai egy farkas vigyorával vicsorogtak, és önkéntelenül is megemelte fejét. Ébredő ösztönök rántották le őt újra. Esélyt adott, hogy elintézzék őt. Még ha lebukott is, Brill válaszlövése dörrent.

Cal Reynolds nem hallotta, mert a hanggal egyidőben valami robbant a koponyájában, tökéletes feketeségbe taszítva őt, amelyben vörös szikrák lobbantak sűrűn.

A sötétség csak pillanatnyi volt. Cal Reynolds vadul körbepillantott, dermesztő megdöbbenéssel mérve fel, hogy a nyílt térségen fekszik. A lövés becsapódásának lendülete gurítva vetette odébb a sziklák közül, és még ugyanabban a pillanatban megállapította, hogy nem volt közvetlen találat. A golyó véletlenül pattant el a kőről, s nyilvánvalóan megcsapta a fejbőrét, ahogy tovaszállt. Ez nem is volt olyan fontos. Ami fontos volt, hogy ő kint feküdt, teljesen szem előtt, ahol Esau Brill egész tárát beleereszthette. Egy vad pillantás, és megállapította, hogy a puskája közel fekszik. Kövek közé esett, és tussal a földnek feküdt, a cső ferdén fölfelé. Egy másik pillantás ellenfelét mutatta meg neki, mint állt a kövek között, amelyek fedezékéül szolgáltak.

Azzal az egy pillantással Cal Reynolds végigmérte a magas, ösztövér figura jegyeit: a foltos nadrágot, amely hatlövetű, súlyos pisztolytáskájától volt megereszkedett, szárai viseletes bőrcsizmákba begyűrtek; a bíbor sávot a kék ing vállán, amely verejtékkel tapad viselőjének testéhez; a zilált fekete hajat, amely izzadságtól csapódott alá a borotválatlan arcba. Elkapta a sárga, bagó-pecsétes fogak villanását, amint barbár vigyorban ragyogtak. A füst még mindig tovaszállóban volt a Brill kezeiben lévő puskából.

Ezek az ismerős és gyűlölt jegyek megdöbbentő tisztasággal bontakoztak ki az alatt a tovatűnő pillanat alatt, mialatt Reynolds a láthatatlan láncok ellen küzdött, amelyek a földhöz szegezték. Épp amikor a férfi már paralízisre kezdett gyanakodni, amit a fej hirtelen beütése okozhat, valami úgy tűnt, elpattan, s ő szabadon félregurult. Az, hogy gurult, enyhe kifejezés: majdhogynem úgy tűnt, hogy szökkent a puskájához, amely a sziklán átvetve feküdt, oly könnyűnek érződtek tagjai.

A kő mögé vetődve megragadta a fegyvert. Még csak meg sem kellett emelnie. Ahogy feküdt, egyenesen meredt a férfira, aki most feltűnt. Kezeit pillanatra megállította Esau Brill különös viselkedése. Ahelyett, hogy tüzelt vagy fedezékbe ugrott volna, a férfi nyílegyenesen felé tartott, puskája karja könyökhajlatában, az az átkozott mosoly pedig még mindig borotválatlan ajkain. Megőrült? Úgy tűnt, hogy Brill nem rá néz, hanem el mellette, arra a pontra, ahol az imént Reynolds feküdt. Anélkül, hogy bármi más magyarázatot keresne ellensége viselkedésére, Cal Reynolds meghúzta a ravaszt. Az alantas lövedék becsapódásával egyidőben kék foszlány ugrott el Brill széles mellkasáról. A férfi hátratántorodott, szája kiáltásra nyílt. És a pillantás az arcán újból megdermesztette Reynoldsot. Esau Brill egy olyan nép szülötte volt, amely az utolsó leheletéig harcol. Semmi sem volt bizonyosabb, mint hogy a férfi elhasal majd vakon is, mindaddig rántva meg újból és újból a ravaszt, amíg az élet utolsó szikrája is ki nem huny benne. Habár a kegyetlen diadal a lövés csattanásával letörlődött az arcáról, csak azért történt, hogy a kábult meglepődés valami borzasztó kifejeződésének adja át helyét. Nem tett mozdulatot, hogy felemelje puskáját, amely kicsúszott markából, és el sem vágódott sebesülésétől. Karjait különös, kába, reménytelen módon széttárva a férfi tántorogva hátrált lassú, megroggyant lábakon, vonásai értetlen csodálkozás maszkjába fagytak, amely arra késztette szemlélőjét, hogy megborzongjon annak kozmikus rémülete láttán.

A szétnyílt ajkakon keresztül véráradat bugyogott fel, összefestve így a nyirkos inget. És mint a fa, amely ingadozik, majd hirtelen dőlni kezd a föld felé, Esau Brill elvágódott a mesquite-fű között, és feküdt mozdulatlanul.

Cal Reynolds felemelkedett, hagyva a puskát, ahol feküdt. A hullámzó, fűfutotta dombok misztikusan és homályosan lebegtek a szeme előtt. Még az ég és a vakító nap is valami homályos, valószerűtlen jelleget öltött magára. De valami barbár telítettség volt a férfi lelkében. A hosszú viszály végül befejeződött, és akár megkapta a maga halálos sebét, akár nem, Esau Brillt elküldte, hogy az ösvényt világítsa a pokolba maga előtt. Aztán hirtelen megriadt, amint tekintete arra a helyre vándorolt, ahová amaz a találat után gurult. A férfi meredten bámult; a szemei űztek vele tréfát? Amott a fűben Esau Brill feküdt holtan – mégis, mindössze néhány lábnyival odébb egy másik test nyújtózott.

Reynolds meglepetéstől megdermedve bámult a megtermett alakra, amely groteszk módon terül el a sziklák mellett. Részben az oldalán feküdt, mintha csak valami céltalan rándulás dobta volna oda, a karjai kitárva, az ujjai begörbülve, mintha vakon markolna. A rövidre nyírt, vörösesszőke haj vértől volt lucskos, és egy rettenetes nyílásból a halántékon agyvelő csordogált. Szájának egyik sarkából bagólé vékony erecskéje szivárgott úgy, hogy összepecsétezte a poros nyakkendőt.

És amint bámult, valami szörnyen ismerős tette magát magától értetődővé. A férfi ismerte az érzést, milyen azokat a fényes bőr csuklóvédőket viselni; tudta félelmetes bizonysággal, kinek a kezei csatolták fel azokat a pisztolytáskákat; annak a bagólének a szaga még mindig a szájpadlásán volt.

Egyetlen tömör pusztító pillanatban rádöbbent, hogy saját élettelen testére tekintett alá. És a felismeréssel valódi feledés érkezett.

Varga I. Nándor fordítása

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre