Opál, Az

Eredeti cím: Opal, Der (Opal, The)

0 465

Szerző: Gustav Meyrink • Év: 1903

Az opált, melyet Miss Hunt az ujján viselt, valamennyien megcsodálták.

– Apámtól örököltem, aki sokáig szolgált Indiában. A kő egy brahman tulajdona volt azelőtt – szólt Miss Hunt és ujjával végigsimogatta a nagy, ragyogó drágakövet. – Csak az indiai ékszereknek van ilyen tüzük. Nem tudom: a csiszolás, vagy a világítás teszi-e, ám néha úgy rémlik, mintha ez a mozgékony, nyugtalan fény olyan lenne, mint az élő szem.

– Mint az élő szem – ismételte elgondolkozva Mr. Hargrave Jennings.

– Maga is úgy találja: van benne valami, Mr. Jennings?

 

*

 

Hangversenyekről beszéltek, bálokról és színházról. minden lehető tárgyról, ám a beszéd mindig visszatért az indiai opálokhoz.

– Tudnék valamit mesélni ezekről a kövekről, ezekről az úgynevezett kövekről – mondotta végül Mr. Jennings. – De attól félek: Miss Hunt nem tudna többet örülni a gyűrűjének. Ha várnak egy percig: kikeresem írásaim közül a kéziratot.

A társaság feszülten várakozott.

 

*

 

– Tehát figyeljenek, kérem. (Fivérem úti jegyzeteiből olvasok fel önöknek. Akkor elhatároztuk: nem hozzuk nyilvánosságra közös élményeinket.)

Mahawalipurnál az őserdő keskeny sávban lehúzódik a tengerig. A kormány által ásatott, csatornaszerű viziutak átszelik egészen Tritsinopolisig a madraszi tartományt. Az ország belseje mégis felderítetlen vadonhoz hasonlít, áthághatatlan bozót, lázfészek.

A mi expedíciónk éppen megérkezett. A sötét bőrű tamul-szolgák kirakták a csónakokból a sátrakat, a nagyszámú ládát és bőröndöt. A bennszülöttek majd elviszik a málhát, a dús rizsföldeken át, Mahawalipur sziklavárosába. A rizsföldek egyhangúan hullámoztak, csak itt-ott emelkedett ki egy-egy palmira pálmacsoport, mint a smaragd-szín sziget a ringó, halványzöld tengertükréből.

Stuart ezredes, Hargrave fivérem és én azonnal birtokunkba vettük az egyik kis templomot, amely – mint a lobbi hét – egyetlen sziklából faragva, helyesebben kivésve, valóságos remeke volt a régi dravida indus építőművészetnek. Ezek a csudálatos alkotások, az indiai jámborok páratlan munkájának gyümölcsei, évszázadokon át a nagy megváltó lelkes tanítványainak kegyes himnuszait visszhangozták: most a brahmin-shiva istentiszteletet szolgálják. A sziklából kivésett, magas oszlopcsarnokos hét szent pagodában is Sivát dicsérték a papok.

A síkságról homályos köd emelkedett fel. Szállott a rizsföldek és rétek felett. Szivárványszínű párává oldotta föl a nyersen ácsolt indiai szekerek elé fogott, hazafelé tartó bivalyok körvonalát. A fény összekeveredett a titokzatos alkonyattal. A félhomály reásúlyosodott az érzékekre és mint a jázmin és bodza-virág varázsillata: álomba ringatja a lelket.

A völgytorokban, a sziklafelirat elején, Machratta-Sépoy legényeink táboroztak vad, festői jelmezeikben, vörös és kék turbánjukkal. A sziklapart mentén vonuló nyílt barlangfolyosókból, melyek a pagodákhoz vezettek, kimennydörgött és kihangzott a hullámverés: mintha a tenger felzúgó dicsérő éneket zengene Shivának, a Nagy Pusztítónak.

A hullámok zenéje hangosabban, haragosabban dagadt fel hozzánk, ahogy a nap a dombok mögött elenyészett és az északi szél megrekedt a régi csarnokok között.

A szolgáik fáklyákat hoztak, templomunkba. Azután elvonultak a falvakba, rokonaikhoz. Bevilágítottunk minden fülkébe és sarokba. Sötét folyosók vonultak a sziklafalak között. Táncoló mozdulatban álló fantasztikus istenszobrok, titokzatos ujjtartással, előrenyújtottak tenyerüket. Árnyékuk ráhullt a bejáratokra: őrizték a küszöböket.

Csak kevesen tudják, hogy ezek a különös, torz alakok egymáshoz való rendjükben és mozdulatukban az oszlopok száma és magassága, mind együtt valamely kimondhatatlanul mély lingam-misztériumokat jelképeznek, amelyekről a nyugati embernek fogalma sem lehet.

Hargrave felhívta figyelmünket az egyik talpazat, díszítésére: huszonnégy csomós bot, balról és jobbról zsinórok lógtak le róla, amelyek alul széjjel váltak. Ez a jelkép az ember gerincagyát ábrázolta. A melléje vésett képek az elragadtatásokat és érzékfeletti állapotokat magyarázták, melyekben a yogi a csudaerőhöz vezető útján részesül, mikor gondolatait és érzéseit a megfelelő gerincagy-részre összpontosítja.

– Ez itt Pingala, a Nagy Nap Folyó – törte helyeslően a szót Akhil Rao, a tolmácsunk.

Ekkor Stuart ezredes hirtelen karonragadott:

– Hallgassa csak… Nem hall semmit? A folyosó felől…

Feszülten hallgatództunk.. A tekergő, keskeny sziklaút melyet Kala Bhairab istennő óriás szobra eltakart, beleveszett a sötétségbe.

A fáklyák sisteregtek… Halotti csend.

Lappangó némaság, a hajunk égnek áll, a lélek reszket. érzi: villám sebességgel titokzatos szörnyűség tör az életre, mint a robbanás. A halálthozó események megindullak, jönnek az ismeretlen sötétjéből, fel kell törniök minden sarokból és fülkéből.

Az ilyen percekben sóhajtó félelem szakad ki a sziv ritmikus dobogásából. A rettegés hangja hasonlít a süket-némák szörnyű, dadogó torokhangjához: ugg-ger… ugg-ger …ugg-ger…

Hasztalan figyeltünk: a zörej elhalt.

– Mintha a föld mélyében kiáltottak volna – suttogta az ezredes.

Nekem úgy rémlett: mintha Kala Bhairab, a koleradémon kőszobra megmozdult volna. A szörnyeteg hat karja megvonaglott a reszkető fáklyái ínyben. A fekete-fehérre festett szemek villóztak, mint az őrültek tekintete.

– Menjünk ki a szabadba, a templombejárathoz – indítványozta Hargrave –, undok ez a hely.

A sziklaváros zöld fényben fürdött, mint a kővé vált varázsige.

A holdfény széles sávban csillámlott a tengeren, akár a fehéren izzó kard, melynek hegye elvész a távolságán.

Lefeküdtünk a sziklafennsíkra. A szél elállott A fülkék telve voltak lágy homokkal.

De szemünket elkerülte az enyhe álom.

A hold magasabbra hágott. A pagodák és kőelefántok árnyéka összezsugorodott a fehér sziklatalajon: varangyos-békához hasonló, fantasztikus síkokká váltak.

– A mogulok rablóhadjáratai előtt ezek az istenszobrok ékszertől ragyogtak: smaragd-nyakláncok díszítették őket, szemeiket ónixból és opálból faragták – szólt hozzám félhangon Stuart ezredes. Nem tudta biztosan; alszom-e? Nem válaszoltam. Néma csönd, csak Akhil Rao mély lélegzetvétele hallatszott.

Hirtelen valamennyien fölriadtunk. Rettenetes sikoltás hallatszott a templomból. Rövid, háromszoros üvöltés vagy nevetés … Visszhangja csörömpölt, mint a szétzúzódó üveg, vagy érc.

Fivérem égő fáklyát kapott le a falról. Benyomultunk a folyosóra, le a sötétbe.

Négyen voltunk. Mitől féltünk volna.

Hargrave csakhamar eldobta a fáklyát A folyosó emberkéztől vájt völgytorokba nyílott. A mélység fölött nem ívelt tetőzet. Ez a holdfénytől megvilágított völgytorok barlangba vezetett.

Tűzfény villant elő az oszlop mögül. Az árnyék védelmében közelebb lopództunk.

Lángok cikáztak az alacsony áldozati kövön. A fénykörben fakír tántorgott. A bengáli Durgha-imádók tarka rongyait és csontláncait viselte.

Varázsformákat mormolt, zokogó nyöszörgéssel, mint a táncoló dervisek, őrült sebességgel jobbról-balra dobálta fejét, majd olyannyira hátravetette, hogy fehér fogai csillogtak a fényben.

Lábánál két levágott fejű emberi test hevert. Ruhájukról megismertük két Sepoy-katonánk hulláját. Az ő halálkiáltásuk hangzott fel hozzánk olyan borzalmasan.

Stuart ezredes és a tolmács a fakírra vetették magukat. De az, mint a könnyű labdát a falhoz vágta őket.

Érthetetlen erő rejlett ebben a kiszikkadt, aszkétaalakban. A menekülő elérte a barlang kijáratát, mielőtt odaugorhattunk volna.

Az áldozati kő mögött megtaláltuk a két Machratta levágott fejét.

 

*

 

Mr. Hargrave Jennings összehajtotta a kéziratot:

– Itt hiányzik egy lap. magam mesélem végig a történetet:

A halottak arca leírhatatlan volt. Ma is elakad a szívverésem, ha a borzalmat visszaidézem, amely akkor valamennyiünket elfogott. Nem nevezhetem félelemnek azt, ami a meggyilkoltak arcúban tükröződött – inkább torz, eszelős nevetés volt. Fölfelé húzott ajkak és orrcimpák. A száj tágra nyílt és a szemek… a szemek – borzalom – képzeljék: a kifolyt szemeknek nem volt sem szemgolyójuk, sem szembogaruk és világítottak és olyan fénybon szikráztak, mint a drágakő Miss Hunt gyűrűjében.

Megvizsgáltuk a szemeket; bebizonyosodott: valóban opállá változtak.

A későbbi vegyelemzés is ugyanezt bizonyította. Hogyan változhattak a szemgolyók opállá; örök rejtély marad. Egyszer megkérdeztem egy magasrangú brahmánt, azt állította: úgynevezett «tantrik» szóvarázslat által történik ez, a folyamat az agyból indul ki és villámgyorsan valósul meg. Ámde ki hiszi el! A brahmán még hozzátette: valamennyi indiai opál ilyen eredetű. Viselőjére szerencsétlenséget hoz, mert egyedül Durgha istennőnek, minden szerves élet elpusztítójának, szenteltetett. Az ő tulajdonában kell maradnia.

A hallgatók, az elbeszélés hatása alatt, egyetlen szót sem szólottak.

Miss Hunt gyűrűjével játszott.

– Azt hiszi, Mr. Jennings: az opálok ezért hoznak szerencsétlenséget? – kérdezte végül – ha valóban hiszi: kérem, semmisítse meg a követ!

Mr. Jennings fölvett az asztalról egy levélnehezékül szolgáló hegyes vasdarabot. Halkan kalapácsolta az opált, míg a drágakő kagylószerű, csillámló szilánkokká hullott szét.

Berend Miklósné fordítása

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az / Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre