Szörnyeteg a barlangban  

Az alábbi beszámoló Észak-Angliából származik, színhelye St. Helens, egy iparváros Liverpooltól észak-nyugatra. Norman egész életét ott töltötte. A következőket tanúsítja:  

„Igenis vannak szép falusias környékek az ipari északon. Két és fél mérföldnyire a lakóhelyemtől van egy kis tanya, amelyet buja erdei növényzet övez. Az erdei tisztáson rejtélyes barlangok találhatók.  

A környék lakói még látták a motorház, a kémény és a kút maradványait a barlangok körül. Időről-időre fáklyákkal és élelemmel felszerelt kirándulók bemerészkednek a barlangokba, hogy felkutassák legrejtettebb zugait. A kíváncsiskodók nagy része azonban csak a bejáratig jut el, de a barlang tucatnyi elágazása láttán sietve menekülnek ki a napfényre. Egy újságíró két mérföldnyi utat tett meg a föld alatt, mígnem egy tekervényes átjáró-rendszerhez érkezett. Az egyik rés elég nagy volt ahhoz, hogy átjusson rajta. Négykézláb csúszkálva haladt előre, amíg egy bonyolult útvesztőhöz ért, s a barlanglabirintustól visszariadva végleg felhagyott a további kutatással.  

Az egyik közeli nyílás mégis felkeltette a figyelmét, mert valamilyen okból ez a bejárat ki volt képezve, s a fáklya gyér lángjánál is látszott, hogy elüt a többi bejárattól. Erőt vett magán és belépett. Elállt a lélegzete, amikor rájött, hogy egy templomféleségben találta magát, oszlopos boltívekkel, sima falakkal. A templomszerű építmény egyik végében lépcsők vezettek fel a karzatra és az oltárhoz. Az utolsó ítélet fenyegető csöndje töltötte be a helyiséget. Bár a barlang belseje kísértetiesen hasonlított egy templomhoz, valami nem volt rendjén - de hogy mi, nem tudta felfogni. Első reakciója az volt, hogy menekülnie kell innét, visszarohant a hosszú, kacskaringós alagútba. Újabb két mérföldnyi út következett, s mire eljutott a kijárathoz, már az ájulás környékezte, és szerencsésnek mondhatta magát, hogy megúszta a kalandot.  

Bill Rigby már 1865-ben, kilenc éves korában járta a barlangot. Négy évre rá már dolgozott is ott, amikor a barlangok még Charles Howarth tulajdonában voltak. Bill visszaemlékezett egy mély aknára, amely lenyúlt egészen egy másik barlangrendszerig, s amely az újságíró által felkutatott rendszer alatt feküdt. Ezt az aknát 1870-ben, a kitermelés befejeztével betömték. Kérdés, hogy a föld alatti templomot munkások építették-e, vagy más, szakrális célokat szolgált. A templom légköre után ítélve az utóbbi a valószínűbb. A nyugtalanító vibrációk a legkevésbé sem jellemzőek egy keresztény templomra.  

Az évek során számos tragikus baleset történt a barlangokban. 1960-ban, majd 1977-ben expedíciókat szerveztek fiatal fiúk, s örökre ott maradtak. Az 1977-es mentőexpedíció során a fényképészek mélyebbre hatoltak, mint bárki más előttük. Lenyűgöző sztalagmit és sztalaktit alakzatokkal találkoztak.  

A mendemonda szerint a barlangrendszert a lovagok szellemei uralják, akiket Cromwell kergetett be ide, és nem engedte ki őket élve. 1650-ben még nem volt fáklya, s a lovagoknak semmi esélyük nem volt, hogy élve kikerüljenek a labirintusból. Számosan hallották a barlangokból jövő haldokló emberi nyöszörgéseket.  

Néhány évvel ezelőtt St. Helens Műszaki Főiskolájának néhány diákja több mint nyolc órán át kutatta a barlangot. Egyikük a barlang főbejáratánál őrködött, a felszerelés és a ruházat váltását irányította. Amikor az egyikük feljött, vérzett az arca és a keze ellenőrizhetetlenül remegett. Annyira megkövültek, hogy egyetlen szót sem tudtak ejteni arról, hogy mi történt velük odalent, s mindmáig megőrizték hátborzongató titkaikat.  

Amikor tíz évvel ezelőtt a barlangoknál jártam, egy cserkészparancsnok borzalmas történetet mesélt. Kirándulást szervezett a barlangokba, s amikor kijöttek, két cserkész hiányzott. Visszafordultak a bonyolult barlangrendszerbe. Az egyik fiú egy sztalaktitról függött alá holtan, kötéllel a nyakában. Mindkét lába hiányzott.  

Aztán a barlang egyik sötét sarkából rágás zaja ütötte meg a fülüket. Egy törpeszerű, hatalmas fejű lény falatozott a másik fiú testéből.”  

(Forrás: Spinechiller by Peter and Mary Harrison, Sinclair Pub., 1990)