Cikkek

Előszó a Necronomicon 2. angol nyelvű kiadásához

0

Szerző:Dátum: 2005-03-30

Lényegében három főbb személyiség felelős azért a ragyogó visszhangért, amelyet a publikálása óta eltelt két évben a NECRONOMICON kapott. L.K. Barnes-t egy nap egy megtestesült gondolatforma – akire inkább csak a kezdőbetűivel hivatkozunk: B.A.K. – a manhattani Magickal Childe könyvesboltba csalogatta. Mindketten valami könnyed olvasnivalót kerestek a természetfeletti intelligencia-terjesztés kissé eltorzított változatából, ami gyakran fordul elő az efféle helyeken. L.K. Barnes, eme kötet kiadója, most már nyilván megbánta, hogy valaha is lábával ill. tapogatószerveivel illette ennek a nyirkos helyiségnek a padlóját, mivel a bolt őrült tulajdonosa e könyv kéziratát kezdte lebegtetni az orra előtt, ezúton rendelve lelkét örökre az Öreg Istenek szolgálatába.  

Felesleges mondanom, hogy Barnes-ra – miután már hosszú ideje követte az eredeti Necronomicon nyomát, melyről már gyermekkora óta tudta, hogy létezik – ez mély benyomást tett. Hogy azt ne mondjam, megdöbbent. Szerette volna látni azt a kétes illetőségű személyt, aki a kutatómunkáért és a kötet szerkesztéséért felelős volt.  

Ez az egzotikus személyiség, egyébként Simon a neve, egy nap hirtelen megjelent L.K. Barnes lakóhelyén. Kommandós sapkát, nehéz, sötét anyagból készült öltönyt viselt, és egy aktatáska volt nála, melyben – néhány balkáni ország nagykövetségével folytatott levelezésen és egy Luxemburgba szállításhoz előkészített F-104-es harci gép fényképén kívül – kiegészítő anyagok voltak a NECRONOMICON-hoz, melyek jóhiszeműségét igazolták. A találkozón jelen volt még a Szenttelen Háromság harmadik tagja is, a Studio 31 James Wassermanja, aki – egy délamerikai szektavezető állítása szerint – az előző évben meghalt. Azonban a Bölcsek Kövének és eme könyv bizonyos formuláinak segítségével képes arra, hogy életét s ügyeit egy élő emberhez hasonlatosan intézze.  

Hála Simon kéziratának, Barnes okkult látásmódjának és esztétikai kétségeinek, Wasserman alkotási tapasztalatának és fáradhatatlan munkájának, az iszonyatos NECRONOMICON lassan formát öltött, és az első kiadás 1977. december 22-én – Yule ősi pogány ünnepén, téli napfordulókor – berobbant a könyvpiacra.  

Ám eközben nem egy bizarr esemény fenyegette a három elkötelezett életét, elméjük és asztrális testük épségét.  

Jim Wasserman, mialatt a könyv formai megtervezésén munkálkodott, olyan eseményeknek volt a tanúja, melyekre pontatlanul csak a „poltergeist” szóval utalhatunk. Egy nap észrevették, hogy az egyik szobát, melyet bizonyos kellemetlen okokból kifolyólag mindig zárva tartottak, valaki kinyitotta – de belülről! Ugyanabban az épületben, Wasserman padlásszobája alatt a szedőgépeket hullámokban lepték el a patkányok. A járványnak egy régebben elveszett hindu szobrocska megkerülése vetett véget, mire a patkányok nyomtalanút eltűntek.  

Simon általában rettegésben éli életét, olyan okokból kifolyólag, melyeknek nem mindig van közük a NECRONOMICON-hoz. Mégis, állandóan az Ősök állandó ellenőrzése alatt áll, akik várják azt az kicsi botlást, azt az egyetlen hibás lépést, mely a régóta áhított bejutást biztosítaná számukra ebbe a világba.  

Másfelől L.K. Barnes-nak egy csöpp nyugalma sem volt a természetfeletti intelligencia jelzéseitől, üzeneteitől, melyek a könyv kiadását Irányították és segítették. Numerológiai egybeesések szakadatlan láncolata kísértette, melyeket nem tudott félvállról venni. Az olyan számok dominanciája, mint 13, 333, 555, 666 és más misztikus, nem említhető számoké, életét egy jungi értelemben vett egyidejűségi demonstrációvá alakította. Továbbá Barnes publikációja a gyönyörű, színes Denderah Zodiákusról Ausztráliában és Oj-Wandon egy sor UFO észlelést váltott ki, melyek során egy pilóta nyomtalanul eltűnt.  

Az akkor történt furcsa események és mulatságos véletlenek mellett a NECRONOMICON nemcsak azoknak az embereknek a tudatában okozott jelentős változást, akik a könyvvel bensőségesebb kapcsolatba kerültek, hanem azon egyszerű vásárlókéban is, akik a könyvet megrendelték vagy megvették a boltokban. Két év levéltermése után nyugodtan mondhatjuk, hogy ezen változások megdöbbentőek. Sokan találták a könyv mágiáját működőképesnek, felettébb működőképesnek. Mások – egy-egy rítust kipróbálva – szükségét érezték, hogy hosszú időre visszavonuljanak az okkult dolgok művelésétől. Az az egyszerű tény, hogy a könyv, melyet sokáig nemlétezőként könyveltek el, mégis megtaláltatott, már magában erőteljes pszichikai befolyással bírt. A képzelet szülötte életre kelt. Egy álom megvalósult. Az élethosszig tartó keresés a végére ért. Az egyetlen Varázslatok Könyve, grimoire-ok Keresztapja előkerült.  

Éppen ezért egy kicsit tisztelettel, egy kicsit félelemhez hasonló érzésekkel ajánlom ezt a második kiadást a NECRONOMICON bátor olvasójának. A Fenevad közölte velünk: „harcos Ura vagyok a Negyveneknek, a Nyolcvanak előttem fetrengenek s megaláztatnak (AL, 111:46) „. A NECRONOMICON ezen kiadása a tervek szerint 1980 januárjának tájékán jelenik meg, ily módon a nyolcvanas évek első okkult könyvévé válhat. A végzet hírnöke? Vagy a sors előjele?  

A könyv 1977. decemberi kiadása óta egy hajdanvolt győzelem ősi szereplői döngetik a Kaput, zúgnak, morajlanak. 1977 decemberére esett a 44-es gyilkos (44-es kaliberű pisztolyt használt) halálos játékának tetőzése, akit a sajtó Sam Fiaként ismert, és aki a legutóbbi híresztelések szerint egy Yonkers-i sátánista szekta tagja volt. Pár hónappal David Berkowitz elfogása után, 1978-ban közel ezer ember követett el öngyilkosságot egy őrült vallási vezető parancsára. Hónapokkal ezután egy misztikus Iszlám szekta vezetője ragadta magához a hatalmat Iránban, és pont eme mű írása idején hirdetett Szent Háborút a Hitetlenek ellen.  

Tény, hogy minden Új Korszak átél egy tűz általi keresztelőt. Keresztények és Mozlimok egymás és saját maguk ellen fordulnak. Izrael létezését tekintve újabb súlyos veszélyben van, a buddhizmust a kiirtás veszélye fenyegeti Délkelet-Ázsiában, Tibetben ez már meg is történt. Az Ősök urai egy emlékezet előtti időszaknak, már gyülekeznek a zavarodottság szagára, a hisztériára, a bolygón található primitív életforma, az emberi lények kölcsönös gyűlöletére. Hacsak a Kapukat nem biztosítjuk támadás ellen, hacsak az emberség nem ébreszt tudatára bennünket az evolúció valós veszélyeit és lehetőségeit illetően...  

Nos, az Őrült Arab látomása – mozlim hercegek elődje hírek szerint – csak egy ezek közül. A könyv felfedezése, ahogy a betűszedő szobrocska megtalálása is az volt, lehet a kulcs a védelmünkhöz az odakint várakozó ellenséggel szemben. Az utóbbi két év eseményei azt is megmutatták, hogy ez a könyv egyfajta amulett, egyfajta védőmező is, mely megóvja tulajdonosát a gonosz mesterkedéseitől. Földönkívüli vagy elfeledett elemi erők, idegen lények vagy tudat alatti elfojtások erejüket veszítik, ha alaposan megfontoljuk a könyv üzenetét, ha felfogjuk, hogy az Arab látszólagos dagályossága mást takar: figyelmeztetést, fegyvert, bölcsességet. Ezzel a három dologgal léphetünk be a Megkoronázott és Hódító Gyermek Új Korszakáiba, Hóruszéba, aki nem egy odúban született Betlehem közelében, hanem bensőnkben kel életre, amint legyőzzük a lelkünkben lappangó félelmet.

Ajánlott

Előrendelhető az Azilum 27. száma!

Ma elindul az előrendelési szezon, mely során kedvezményes áron juthatsz hozzá az Azilum legújabb számához! A 3900 Ft-os listaár helyett a magazin csak 3200 Ft-ba kerül példányonként.

tovább

Megjelent! H. P. Lovecraft kedvenc történetei I.

tovább

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.