Megírásában nagy szerepe volt Willem de Sitter matematikusnak, akinek géniuszát Einsteinhez hasonlította Lovecraft. A geometria, a térgörbület, a nem-euklideszi világ mind-mind olyan témaanyag, amelyet a szerző de Sitter előadásán hallhatott. A történet végeredményben a tradicionális varázslat, a boszorkányság modernizálása, a mai tudomány nyelvén elbeszélt fantasztikum. Lovecraft nem volt elégedett művével, a kritikák sem szóltak elismerően az Álmok...-ról. "Írói napjaimnak talán bealkonyult", fogalmaz egy levelében. Nem is kívánta elküldeni egy folyóiratnak sem, habár Derleth, aki szerint szintén egy gyenge novelláról van szó, végül a tudta nélkül elküldte a Weird Talesnek, ahol el is fogadták. Csupán a mai kritikusok tekintenek engedékenyebb szemmel e történetre, és általában a lovecrafti kozmicizmus legtisztább kifejeződését látják benne.

Walter Gilman Arkhamben, a Miscatonic Egyetemen tanul matematikát és kvantumfizikát. Egy boszorkány, Keziah Mason régi szobájában szállásolja el magát, mert rá akar jönni a dimenziók közötti utazás lehetőségére. A szoba alakja lehetővé teszi az utazást, ugyanis rendkívül szokatlan, a négydimenziós téridőn túlmutató geometriával rendelkezik. Nem sokkal a beköltözés után rémálmai lesznek: minden éjszaka egy boszorkány magával viszi test nélküli, éber elméjét távoli, gyönyörű és egyben szörnyűséges helyekre. A boszorkányszombaton Gilman meglátja, ahogy a boszorkány rettenetes rituálé során áldoz fel elrabolt gyerekeket...