E látomásszerű prózakölteményt Lovecraft 1920. decemberében írhatta, és legelőször az általa szerkesztett The United Amateurben jelent meg 1921 elején. Egyik levelében megemlíti, hogy az első, rövid bekezdést követő sorokat félálomban írta. Színhelye egy egyiptomi metropolisz, ahol egy mágus vagy jós előadásai keltenek hatalmas feltűnést. Követőivel együtt kivándorol a forró sivatagi éjszakába, végül ez az iszonyatos zarándoklat magában a rettentő ürességben ér kegyetlen véget, valamint láthatólag maga az univerzum is a megsemmisülés határáig sodródik. A rövid mű egyfajta apokaliptikus vízió is, amely során az elidegenedett, pusztuló városok lakói szembetalálják magukat az enyészet átható megnyilvánulásaival. Nyarlathotep alakja Lovecraft későbbi írásaiban jelentős változáson megy keresztül: a legfőbb istenek egyikévé válik. Megjelenítése a különböző történetekben sem koherens, hiszen mindig más-más alakot ölt. Erre magyarázatul szolgálhat, hogy maga Nyarlathotep egy alakváltó, illetve nem rendelkezik állandó fizikai formával, ám Lovecraft erről sehol sem tesz említést.

Ismeretes, hogy Lovecraft már nagyon fiatalon érdeklődött az ősi és ókori kultúrák, így az óegyiptomi civilizáció iránt is. Ezt látszik igazolni a történetben bemutatott mágus nevének megválasztása: A „Hotep” gyakran szerepel az egyiptomi fáraók utóneveként, és valami olyasmit jelent, hogy „ki egyesült az istenekkel”. A „nyar” héber kifejezés, és levelet jelent; Lovecraft ezzel utalhat arra, hogy Nyarlathotep egyfajta hírnök, aki egy magasabb erő üzenetét hordozza. A „lath” szintén egy héber, ősi kifejezés, amely bizalmat jelent. „Nyar-lath-hotep” tehát egy eléggé beszédes név, jelentése: hírhozó, aki az istenek bizalmát élvezi.

S. T. Joshi kutatásai azt a felvetést látszanak igazolni, hogy a mű Lovecraft egyik álmából eredeztethető, amely során üzenetet kapott Samuel Lovemantől, hogy vegyen részt Nyarlathotep előadásán. „Nehogy lemaradj Nyarlathotepről – írja –, ha megérkezett Providencebe. Elszörnyed tőle az ember – mindennél elborzasztóbb –, de emellett elképesztő is. Még órákkal később is ő jár az ember fejében. Még mindig borzongok attól, amit mutatott.”