Kétoldalt a szokott úttól

Kőhajításnyira Lépdelünk.

Furcsa; s vaddá lett a világ,

Szellem és dzsinn, churel s lidérc

Töltik be társul a magányos éjt.

Mert, hol vagyunk, legősibb vidék,

Mit Sötétség Hatalma elért, s elér...

Alkonytól szürkületig

A Taksali kaputól nem messze áll Suddhoo háza. Kétemeletes, lapos tetejű épület, öreg, barna fából faragott ablakokkal. A ház felismerhető arról az öt vörös tenyérről, melyeket káró ötöshöz hasonló elrendezésben festettek fel az emeleti ablakok közötti meszelt falfelületre. Bhagwan Dass a szatócs, egy férfi, aki saját bevallása szerint pecsétvágással keresi a kenyerét, egy csomó feleség, barátok és házi alkalmazottak laktak a földszinten. Az emeleti szobákban valaha Janoo és Azizun, valamint egy kis termetű terrier laktak. Az utóbbit egy katona lopta egy angol úr házából és Janoo-nak ajándékozta. Ma már egyedül Janoo lakik az emeleten. Suddhoo rendszerint a tetőn alszik, kivéve, ha az utcán tölti az éjszakát. Az esős évszakot régebben Peshawarban töltötte a fiánál, aki az Edward’s kapu mellett árulja a csecsebecséit. Ilyenkor valódi sártető alatt aludt. Suddhoo-val jó barátságban vagyok, mivel én ajánlottam unokatestvére fiát kifutófiúnak az állomáshely egyik nagy cégéhez. Suddhoo szerint engem az Isten is alkormányzónak teremtett. Remélem beválik a jóslata. Suddhoo hófehér hajú aggastyán; akinek még mutatóban sem maradt foga, de mindenkit túlél, még a saját gondolatait is. Egyedül Peshawarban élő fiát szereti töretlenül. Janoo és Azizun kashmirik – városi hölgyek, azaz ősi és többé-kevésbé tiszteletre méltó mesterséget folytattak mindaddig, amíg Azizun hozzá nem ment egy északnyugaton élő fiatal orvoshoz, akivel Bareilly környékén telepedtek le, s most már tisztes polgári életet élnek, Baghwan Dass kerítő és uzsorás, nagyon gazdag ember. A férfi, aki állítólag pecsétvágással keresi a kenyerét, nagyon szegénynek mutatja magát. Nagyjából ennyit kellett elmondanom a Suddhoo-ház négy legfontosabb lakójáról. Persze én is szerepelek a történetben, de szerepem csupán a kórusé, amely az előadás végén bejön a színpadra, és mindent megmagyaráz. Én tehát nem számítok.

Suddhoo nem igazán eszes ember. A legtöbb sütnivalója talán annak a férfinak van, aki pecsétvágónak mondja magát. Baghwan Dass mást sem tud, mint hazudozni. Janoo a kivétel, aki nemcsak okos, de még szép is, de ez már más lapra tartozik.

Suddhoo Peshawarban élő fia egy szép napon ágynak esett – mellhártyagyulladást kapott –, s az öreg Suddhoo nagy gondban volt. A pecsétvágó értesült az esetről, s mivel lépést tartott a korral, elhatározta, hogy tőkét kovácsol Suddhoo aggódásából. Egy Peshawarban élő barátját rávette, hogy naponta számoljon be neki táviratban a fiú állapotáról. Ezzel veszi kezdetét ez a történet.

Egyik este felkeresett Suddhoo unokatestvérének fia, s közölte, hogy Suddhoo beszélni szeretne velem, de hajlott kora és gyöngesége nem engedi, hogy személyesen keressen fel. Így örökre lekötelezném, ha a Suddhoo-házat megtisztelném látogatásommal. Beleegyeztem, de meg kell mondjam, hogy egy leendő alkormányzónak sokkal jobb járt volna annál a rozzant akkánál, amivel Suddhoo értem küldött – hiszen az idő tájt meglehetős jómódban élt. Nyirkos és fülledt áprilisi szürkületben indultam hozzá a lassú és ijesztően zötykölődő akkával. Amikor végre megérkeztünk az erőd főkapujához, s megálltunk a Ranjit kripta bejáratával szemközt, egészen ránk sötétedett. Suddhoo már várt, és avval köszöntött, hogy leereszkedésem jutalmául bizonyára egyetlen ősz hajszál nélkül fogom megérni alkormányzói kinevezésemet. Ezután a Huzuri Baghban, a csillagos ég alatt még egy negyedórán át csevegtünk az időjárásról, egészségi állapotomról és a várható búzatermésről.

Azután nagy nehezen rátért a lényegre. Úgy hallotta Janoo-tól – kezdte –, hogy a Sirkar rendeletben tiltotta meg a varázslást, miután az emberek között elterjedt, hogy India császárnője egykor varázslat áldozata lesz. A törvényt nem ismertem ugyan, de miután érdekelt a dolog, azt válaszoltam, hogy a kormány nemcsak hogy nem tiltja a varázslást, hanem egyenesen támogatja, sőt magas beosztású állami tisztviselők is foglalkoznak ilyesmivel. (Ha a költségvetés nem varázslat műve, akkor én nem is tudom mit neveznek annak.) Azután bátorításképpen hozzátettem, hogy szívesen beleegyezésemet adom a jadoo-hoz, de csak azzal a feltétellel veszek részt benne, ha tiszta jadoo-ról van szó, azaz fehér mágiáról nem pedig tisztátalanról, melynek emberi életek kioltása a célja.

Eltartott egy darabig, míg Suddhoo bevallotta, hogy éppen ezért hívott. Azután reszketve és sűrűn rángatózva elmondta, hogy az a férfi, aki pecsétvágónak mondja magát, valójában varázsló, mégpedig a legtisztább fajtából s a villámnál is sebesebben képes megérezni a fia állapotában bevált változásokat. Ezekről naponta beszámol Suddhoo-nak, és értesülései mindig megegyeznek a levelekben érkező hírékkel. Azt is közölte Suddhoo-val, hogy fiát komoly veszély fenyegeti, amit csakis a tiszta jadoo képes elhárítani, természetesen komoly pénzbeli ellenszolgáltatás fejében. Miután láttam, honnan fúj a szél, közöltem Suddhoo-val, hogy rendelkezem némi jártassággal a nyugati varázslás egyes fajtáiban, s felajánlottam, hogy elmegyek hozzá, és ellenőrzöm, hogy minden rendben és tisztességesen zajlik-e. Miközben elindultunk, Suddhoo elmondta, hogy eddig mintegy 200 rúpiát fizetett ki a pecsétvágónak, és az aznap esti jadoo további 200 rúpiájába fog kerülni. Jutányos ár a fiát fenyegető veszélyhez képest – tette hozzá, de hangjából hiányzott a meggyőződés.

A ház elé érve láttam, hogy a lámpákat letakarták, és a pecsétvágó üzlethelyiségéből halálhörgésre emlékeztető, hátborzongató hangok szűrődtek ki az éjszakába. Mialatt felkapaszkodtunk az emeletre vezető lépcsőkön, Suddhoo egész testében reszketve elmondta, hogy a jadoo már el is kezdődött. Janoo és Azizun azzal fogadtak bennünket a lépcső tetején, hogy az ő szobájukban fog végbemenni a jadoo, mivel ott több a hely. Megsúgta nekem, hogy a jadoo véleménye szerint egyszerű szemfényvesztés, amellyel a pecsétvágó pénzt akar kicsalni Suddhoo-tól, és halála után örök tűz emészti majd testét. Suddhoonak könnyeket préselt a szemébe az öregkor és a félelem. Mialatt föl s alá rótta a szoba hosszát a félhomályban, szüntelenül fia nevét mormolta maga elé. Időről időre Azizunhoz fordult s megkérdezte: vajon nem lenne tisztességesebb a pecsétvágó részéről, ha saját háziura számára kedvezményes áron nyújtaná szolgáltatásait? Janoo betuszkolt engem egy metszett félkör alakú alkóvba, amely teljesen árnyékba borult, miután a redőnyöket és a szobát mindössze egy kis olajmécses pislákoló lángja világította meg. Ha nyugton maradok, nem vehetnek észre...

Egyszerre megszűntek a nyögések, és tisztán hallatszott, amint valakinek a léptei alatt megroppannak a lépcső deszkái. Az illető megállt az ajtó előtt. A pecsétvágó volt az. A terrier ugatni kezdett, Janoo a lánccal matatott valamit, és szólt Suddhoo-nak, hogy fújja el a mécses lángját. A szobában koromsötét lett, mindössze Janoo és Azizun vörösen foszforeszkáló hukáiból származott némi fény. A pecsétvágó belépett az ajtón, és hallottam, amint Suddhoo nyögve a földre borul, Azizunnak elakad a lélegzete, és Janoo remegve nekihátrál az egyik ágynak. Fémes kattanás hallatszott, nyomában halovány kékes-zöldes láng lobbant fel a padló közelében. A kevés fényben ki lehetett venni a szobában tartózkodók alakjának körvonalait. Ott volt a pecsétvágó. Azizun a szoba sarkába simult a lábai közt megbújó terrierrel, Janoo összekulcsolt kezekkel dőlt előre az ágyon, melyre leroskadt, és Suddhoo arccal a földre borulva reszketett.

Remélem, nem látok többé a pecsétvágóhoz hasonló embert. Derékig meztelen volt. Ruházata mindössze egy homlokát övező, karvastagságú fehér jázmin koszorúból; egy derekára kötött lazacszínű ágyékkötőből és két acélkarikából állt, melyeket a csuklóján viselt. Azonban nem ez nyűgözött le, hanem az arca. Annak is először a színe, amely kékesszürke volt, azután fehéren világító szemei, amelyekből mintha teljesen eltűnt volna a szemgolyó, és végül az arc egésze, amely egy démon arca lehetett volna, vagy egy halottfaló szellemé, csak éppen annak a minden hájjal megkent vén gazembernek a fizimiskájához nem hasonlított, akit nappali fényben ismertem meg, amint az esztergapad fölé görnyedve dolgozik a földszinten. A hasán feküdt. Karjai kitekerve és összekulcsolva a háta mögött, mintha összekötözve dobták volna a földre. Mindössze nyaka és feje emelkedett fel a padlóról. Ezek a tagjai a test többi részével megközelítőleg derékszöget zártak be, akárcsak tavasszal a kobráé. Szörnyű volt. A szoba közepén, a döngölt agyagpadlón nagy, széles rézüst állt; benne középen szentjánosbogárhoz hasonló kékes-zöldes fény lebegett. A földön heverő férfi tekeregni kezdett, és háromszor megkerülte az üstöt. Nem tudom, hogyan csinálhatta. A gerince hosszában végiggyűrűző izmokon kívül semmilyen más mozgást nem láttam rajta. Hátizmainak lassú, oldott hullámzásától eltekintve úgy tűnt, egyedül a fej él a testből. Az ágyon ülő Janoo lélegzetvétele percenként hetvenre gyorsult, Azizun eltakarta arcát kezeivel, és az öreg Suddhoo csendesen sírdogált, miközben igyekezett szakállát megszabadítani a beléragadt agyagszemcséktől. Az egészben az volt a legborzalmasabb, hogy ez a csúszó-mászó test egészen néma maradt, egyre csak tekergett. És ne felejtsék el, hogy ez így ment tíz percen át, miközben a kutya nyüszített, Azizun reszketett, Janoo zihált, és Suddhoo sírt.

Éreztem, hogy a hajam szála az égnek áll, és szívem olyan hevesen csapdos és ver, akár egy mennyezeti ventilátor lapátja. A pecsétvágó szerencsére idejében leleplezte magát előttem, mégpedig legbámulatosabbnak szánt mutatványával, és ettől egészen megnyugodtam. Miután befejezte leírhatatlan tekergését az üst körül, felemelte fejét a földről, amilyen magasra csak tudta, s tűzsugarat lövellt az orrából. A tűznyelő mesterség fortélyait pedig ismerem – magam is megpróbálkoztam már vele, s így lehiggadtam. Az ügy teljes egészében szélhámosság volt. Ha a pecsétvágó egyszerűen csak a tekergést folytatja, s nem próbálja fokozni a hatást, Isten tudja, mit gondoltam volna. A tűzsugár láttán a lányok felsikítottak, s a fej visszazuhant a földre, tompa puffanást hallatva, amint az áll a padlónak ütődött. A test mozdulatlanságba dermedve feküdt hátul összekulcsolt karjaival, akár egy hulla.

Öt perc szünet következett, és lassan kialudt a kékeszöld láng. Janoo lehajolt, hogy megigazítsa egyik bokaperecét, Azizun ölbe vette a terriert, és a fal felé fordult. Suddhoo gépies mozdulattal nyújtotta kezét Janoo hukája után, amit az a földön odacsúsztatott neki. Közvetlenül a test felett a királynő és a walesi herceg acélkeretes, rikítóan színezett képmása függött a falon. Úgy éreztem, hogy a figyelem, amellyel a szobát szemlélik, csak fokozza az egész jelenet groteszkségét.

A már-már elviselhetetlenné váló csendben a padlón heverő test egyszer csak megmozdult, és lassan elgurult az üsttől a szoba faláig, ahol a hátán fekve megállapodott. Halk loccsanást hallottam az üst felől; mintha egy apró hal szökkent volna fel és hullott volna alá a vízbe. Ismét fellobbant középen a zöldes fény. Az üstre néztem. Egy bennszülött csecsemő összeaszott és összetöpörödött feje hintázott a víz felszínén. Szeme-szája nyitva, haja leborotválva. Olyan hirtelen ért a benyomás, hogy még rosszabb volt, mint a tekergő mutatvány. Mielőtt magunkhoz térhettünk volna az első ijedtségből, a fej megszólalt.

Ha elolvassák Poe beszámolóját a megigézett haldokló ember végső hörgéseiről, talán a felét sem fogják átélni annak a borzalomnak, amelyet ez a hang váltott ki belőlem.

Lassan beszélt, egy-két másodperc szünetet hagyva a szavak között, és csengők csilingeléséhez hasonló ütemes zörej vegyült a hangjába. Vagy három percen át hallgattam a csilingelést, miközben kivert a hideg veríték. Ekkor megleltem a megoldást. Az ajtó mellett heverő testre pillantottam, és észrevettem, hogy a nyak és a váll találkozásánál lassan és egyenletesen mozog egy izom, melynek semmi köze a lélegzetvételhez. Az egész dolog annak az egyiptomi teraphinnak volt gondos reprodukciója, melyről néhanapján olvas az ember, a hang a hasbeszélés művészetének olyan döbbenetesen ügyes megnyilvánulása, melynél kívánni sem lehetett volna jobbat. A fej lassan paskolta a vizet, neki-nekiütődve az üst szélének, s folyamatosan beszélt, mialatt én fenti megfigyeléseimet végeztem.

Suddhoo közben ismét nyögdécselni kezdett arccal a földre borulva. A fej részletesen beszámolt neki fia betegségéről és a betegség lefolyásáról, egészen a szóban forgó estéig bezárólag. A pecsétvágó mindenképpen elismerést érdemel, amiért olyan gondosan hozzáigazította mutatványait a Peshawarból érkező táviratok időpontjához. A fiú életére képzett orvosok felügyelnek éjt nappallá téve – folytatta a fej –, aminek azonban az a feltétele, hogy a hatalmas varázsló, akinek ő csupán egyszerű szolgálója, ezentúl kétszer annyi pénzt kapjon, mint eddig.

Esztétikai szempontból nézve ez hiba volt. Képtelen és nevetséges dolog a sírból feltámadó Lázár hangján követelni valakitől a szerződésben megállapított összeg kétszeresét. A férfias értelemmel megáldott Janoo is hamar megérezte ezt. „Asli nahin! Fareib!” – morogta mérgesen az orra alá. Ezzel egy időben kialudt az üstben a fény, a fej elhallgatott, és hallottuk, amint a szoba ajtaja nyikorogva tárul, Janoo meggyújtott egy gyufát, és a lámpáshoz emelte. A fényben láttuk, hogy a pecsétvágó a fejjel és az üsttel együtt eltűnt a helyiségből. Suddhoo a kezeit tördelve magyarázta annak, aki hajlandó volt rá odafigyelni, hogy további kétszáz rúpiát még akkor sem képes előteremteni, ha mindjárt az üdvössége múlik rajta. A sarokban álló Azizun közel járt a hisztériához, Janoo pedig higgadtan leült az egyik ágyra, s mérlegelni kezdte annak az esélyét, hogy az egész dolog egyszerű „bunao”, azaz csalás.

Amennyire tudtam, megmagyaráztam, miféle jadoo-t vitt végbe a pecsétvágó, de Janoo nálamnál sokkal egyszerűbben világította meg a dolgot.

– Ha varázsló mindig ajándékot követel, akkor az nem valódi varázslat – mondta. – anyámtól tudom, hogy a szerelmi bűbáj is csak akkor lehet hatásos, ha szerelemből adták neked a titkot. Ez a pecsétvágó gonosz ember, valóságos ördög. Én tehetetlen vagyok, és mástól sem kérhetek segítséget, mert eladósodtam Bhagwan Dassnál, a bunniánál. Tartozom neki két aranygyűrű és egy karperec árával. Mindent nála vásárolok. A pecsétvágó Bhagwan Dass jó barátja, és megmérgezné az ételemet. Tíz napja bolondítják Suddhoo-t a jadoo-val, és neki minden egyes nap sok rúpiájába került. Ilyet ma este láttunk először. Eddig fekete kakasokat, citromokat és „mantrá”-kat használt a pecsétvágó. Azizun bolond; és nemsokára purdahnashin lesz. Suddhoo réges-rég elvesztette minden erejét és az eszét is. Nézze! Én azt reméltem, sok rúpiát kapok Suddhoo-tól még életemben és még többet halála után. És most tessék! Mindenét erre az ördögfattya nőstény szamár pecsétvágóra költi.

– De mi bírhatta arra Suddhoo-t, hogy engem is belerángasson az ügybe? – vetettem közbe. – Beszélek a pecsétvágóval, és biztosíthatom; hogy akkor visszafizeti a pénzt. Kár is tovább beszélni erről. Gyerekes, értelmetlen és szégyellnivaló az egész.

– Suddhoo vén gyerek – mondta Janoo. – Az elmúlt hetven évet a tetőn töltötte, és annyi esze maradt, mint egy fejős kecskének. Csak azért hivatta, hogy bizonyos legyen benne, amit tesz, azzal nem hágja át a Sirkar rendeleteit, akinek a sóját ette hosszú évekkel ezelőtt. Rajong a pecsétvágóért, s még a port is lecsókolná annak a tehénfalónak a lábáról, aki még azt is megtiltotta neki, hogy a fiát meglátogassa. Mit is tudhatna ő a maguk törvényeiről vagy a fénytávíróról? Végig kell néznem, ahogy minden pénzét erre a lesben álló vadállatra költi, aki itt lapul a földszinten.

Janoo bosszúsan toppantott, és kis híján sírva fakadt. Suddhoo a sarokban nyögdécselt egy takaró alá bújva, és Azizun remegő kézzel igyekezett pipája szárát bolondos vén szájába eljuttatni.

Most a következőképpen állnak a dolgok. Bármikor vádat emelhetnek ellenem az indiai büntető törvénykönyv 420. paragrafusa alapján, mely szerint én felbujtóként és segítségnyújtóként részt vettem abban, hogy a pecsétvágó hamis indokkal pénzt csaljon ki Suddhoo-tól. A rendőrséget hiába értesíteném. Ugyan ki tanúskodik mellettem? Janoo kereken visszautasítja kérésemet, Azizun pedig fátylas hölgyként éldegél valahol Bareilly környékén, fellelhetetlen apró pontként ebben a mi hatalmas Indiánkban. Én magam sem léphetek fel a pecsétvágóval szemben, mint a törvény képviselője, mert biztosan tudom, hogy Suddhoo nem hinne nekem, ezenkívül pedig Janoo megmérgezését is előidézhetem ezzel, akinek kezét-lábát megköti a bunniával szembeni adóssága. Suddhoo vén bolond kecske, s valahányszor találkozunk, nyammogva elismétli nekem hülye tréfámat, miszerint a Sirkar nem ellenzi, hanem egyenesen támogatja a mágiát. Fia azóta felépült, de Suddhoo teljesen a pecsétvágó befolyása alá került, és az ő megkérdezése nélkül egy lépést sem tesz. Janoo pedig elkomoruló arccal figyeli, amint a pénz, melyet hízelgéssel szándékozott megszerezni Suddhoo-tól, fokozatosan a pecsétvágóhoz áramlik, s napról napra nő benne a gyűlölet.

Janoo soha nem fogja bevallani, mire készül, mert nem meri, de hacsak valaki meg nem akadályozza, akkor attól tartok, a pecsétvágó május vége felé kolerában fog elhalálozni, mégpedig a fehér arzénos fajtájú kolerában. S így válok én bűnrészessé a Suddhoo házában elkövetett gyilkosságban.

Hajnal Péter fordítása