Suddhoo házában

Eredeti cím: In the House of Suddhoo

0 499

Szerző: Rudyard Kipling • Év: 1886

Kétoldalt a szokott úttól

Kőhajításnyira Lépdelünk.

Furcsa; s vaddá lett a világ,

Szellem és dzsinn, churel s lidérc

Töltik be társul a magányos éjt.

Mert, hol vagyunk, legősibb vidék,

Mit Sötétség Hatalma elért, s elér...

Alkonytól szürkületig

 

A Taksali kaputól nem messze áll Suddhoo háza. Kétemeletes, lapos tetejű épület, öreg, barna fából faragott ablakokkal. A ház felismerhető arról az öt vörös tenyérről, melyeket káró ötöshöz hasonló elrendezésben festettek fel az emeleti ablakok közötti meszelt falfelületre. Bhagwan Dass a szatócs, egy férfi, aki saját bevallása szerint pecsétvágással keresi a kenyerét, egy csomó feleség, barátok és házi alkalmazottak laktak a földszinten. Az emeleti szobákban valaha Janoo és Azizun, valamint egy kis termetű terrier laktak. Az utóbbit egy katona lopta egy angol úr házából és Janoo-nak ajándékozta. Ma már egyedül Janoo lakik az emeleten. Suddhoo rendszerint a tetőn alszik, kivéve, ha az utcán tölti az éjszakát. Az esős évszakot régebben Peshawarban töltötte a fiánál, aki az Edward’s kapu mellett árulja a csecsebecséit. Ilyenkor valódi sártető alatt aludt. Suddhoo-val jó barátságban vagyok, mivel én ajánlottam unokatestvére fiát kifutófiúnak az állomáshely egyik nagy cégéhez. Suddhoo szerint engem az Isten is alkormányzónak teremtett. Remélem beválik a jóslata. Suddhoo hófehér hajú aggastyán; akinek még mutatóban sem maradt foga, de mindenkit túlél, még a saját gondolatait is. Egyedül Peshawarban élő fiát szereti töretlenül. Janoo és Azizun kashmirik – városi hölgyek, azaz ősi és többé-kevésbé tiszteletre méltó mesterséget folytattak mindaddig, amíg Azizun hozzá nem ment egy északnyugaton élő fiatal orvoshoz, akivel Bareilly környékén telepedtek le, s most már tisztes polgári életet élnek, Baghwan Dass kerítő és uzsorás, nagyon gazdag ember. A férfi, aki állítólag pecsétvágással keresi a kenyerét, nagyon szegénynek mutatja magát. Nagyjából ennyit kellett elmondanom a Suddhoo-ház négy legfontosabb lakójáról. Persze én is szerepelek a történetben, de szerepem csupán a kórusé, amely az előadás végén bejön a színpadra, és mindent megmagyaráz. Én tehát nem számítok.

Suddhoo nem igazán eszes ember. A legtöbb sütnivalója talán annak a férfinak van, aki pecsétvágónak mondja magát. Baghwan Dass mást sem tud, mint hazudozni. Janoo a kivétel, aki nemcsak okos, de még szép is, de ez már más lapra tartozik.

Suddhoo Peshawarban élő fia egy szép napon ágynak esett – mellhártyagyulladást kapott –, s az öreg Suddhoo nagy gondban volt. A pecsétvágó értesült az esetről, s mivel lépést tartott a korral, elhatározta, hogy tőkét kovácsol Suddhoo aggódásából. Egy Peshawarban élő barátját rávette, hogy naponta számoljon be neki táviratban a fiú állapotáról. Ezzel veszi kezdetét ez a történet.

Egyik este felkeresett Suddhoo unokatestvérének fia, s közölte, hogy Suddhoo beszélni szeretne velem, de hajlott kora és gyöngesége nem engedi, hogy személyesen keressen fel. Így örökre lekötelezném, ha a Suddhoo-házat megtisztelném látogatásommal. Beleegyeztem, de meg kell mondjam, hogy egy leendő alkormányzónak sokkal jobb járt volna annál a rozzant akkánál, amivel Suddhoo értem küldött – hiszen az idő tájt meglehetős jómódban élt. Nyirkos és fülledt áprilisi szürkületben indultam hozzá a lassú és ijesztően zötykölődő akkával. Amikor végre megérkeztünk az erőd főkapujához, s megálltunk a Ranjit kripta bejáratával szemközt, egészen ránk sötétedett. Suddhoo már várt, és avval köszöntött, hogy leereszkedésem jutalmául bizonyára egyetlen ősz hajszál nélkül fogom megérni alkormányzói kinevezésemet. Ezután a Huzuri Baghban, a csillagos ég alatt még egy negyedórán át csevegtünk az időjárásról, egészségi állapotomról és a várható búzatermésről.

Azután nagy nehezen rátért a lényegre. Úgy hallotta Janoo-tól – kezdte –, hogy a Sirkar rendeletben tiltotta meg a varázslást, miután az emberek között elterjedt, hogy India császárnője egykor varázslat áldozata lesz. A törvényt nem ismertem ugyan, de miután érdekelt a dolog, azt válaszoltam, hogy a kormány nemcsak hogy nem tiltja a varázslást, hanem egyenesen támogatja, sőt magas beosztású állami tisztviselők is foglalkoznak ilyesmivel. (Ha a költségvetés nem varázslat műve, akkor én nem is tudom mit neveznek annak.) Azután bátorításképpen hozzátettem, hogy szívesen beleegyezésemet adom a jadoo-hoz, de csak azzal a feltétellel veszek részt benne, ha tiszta jadoo-ról van szó, azaz fehér mágiáról nem pedig tisztátalanról, melynek emberi életek kioltása a célja.

Eltartott egy darabig, míg Suddhoo bevallotta, hogy éppen ezért hívott. Azután reszketve és sűrűn rángatózva elmondta, hogy az a férfi, aki pecsétvágónak mondja magát, valójában varázsló, mégpedig a legtisztább fajtából s a villámnál is sebesebben képes megérezni a fia állapotában bevált változásokat. Ezekről naponta beszámol Suddhoo-nak, és értesülései mindig megegyeznek a levelekben érkező hírékkel. Azt is közölte Suddhoo-val, hogy fiát komoly veszély fenyegeti, amit csakis a tiszta jadoo képes elhárítani, természetesen komoly pénzbeli ellenszolgáltatás fejében. Miután láttam, honnan fúj a szél, közöltem Suddhoo-val, hogy rendelkezem némi jártassággal a nyugati varázslás egyes fajtáiban, s felajánlottam, hogy elmegyek hozzá, és ellenőrzöm, hogy minden rendben és tisztességesen zajlik-e. Miközben elindultunk, Suddhoo elmondta, hogy eddig mintegy 200 rúpiát fizetett ki a pecsétvágónak, és az aznap esti jadoo további 200 rúpiájába fog kerülni. Jutányos ár a fiát fenyegető veszélyhez képest – tette hozzá, de hangjából hiányzott a meggyőződés.

A ház elé érve láttam, hogy a lámpákat letakarták, és a pecsétvágó üzlethelyiségéből halálhörgésre emlékeztető, hátborzongató hangok szűrődtek ki az éjszakába. Mialatt felkapaszkodtunk az emeletre vezető lépcsőkön, Suddhoo egész testében reszketve elmondta, hogy a jadoo már el is kezdődött. Janoo és Azizun azzal fogadtak bennünket a lépcső tetején, hogy az ő szobájukban fog végbemenni a jadoo, mivel ott több a hely. Megsúgta nekem, hogy a jadoo véleménye szerint egyszerű szemfényvesztés, amellyel a pecsétvágó pénzt akar kicsalni Suddhoo-tól, és halála után örök tűz emészti majd testét. Suddhoonak könnyeket préselt a szemébe az öregkor és a félelem. Mialatt föl s alá rótta a szoba hosszát a félhomályban, szüntelenül fia nevét mormolta maga elé. Időről időre Azizunhoz fordult s megkérdezte: vajon nem lenne tisztességesebb a pecsétvágó részéről, ha saját háziura számára kedvezményes áron nyújtaná szolgáltatásait? Janoo betuszkolt engem egy metszett félkör alakú alkóvba, amely teljesen árnyékba borult, miután a redőnyöket és a szobát mindössze egy kis olajmécses pislákoló lángja világította meg. Ha nyugton maradok, nem vehetnek észre...

Egyszerre megszűntek a nyögések, és tisztán hallatszott, amint valakinek a léptei alatt megroppannak a lépcső deszkái. Az illető megállt az ajtó előtt. A pecsétvágó volt az. A terrier ugatni kezdett, Janoo a lánccal matatott valamit, és szólt Suddhoo-nak, hogy fújja el a mécses lángját. A szobában koromsötét lett, mindössze Janoo és Azizun vörösen foszforeszkáló hukáiból származott némi fény. A pecsétvágó belépett az ajtón, és hallottam, amint Suddhoo nyögve a földre borul, Azizunnak elakad a lélegzete, és Janoo remegve nekihátrál az egyik ágynak. Fémes kattanás hallatszott, nyomában halovány kékes-zöldes láng lobbant fel a padló közelében. A kevés fényben ki lehetett venni a szobában tartózkodók alakjának körvonalait. Ott volt a pecsétvágó. Azizun a szoba sarkába simult a lábai közt megbújó terrierrel, Janoo összekulcsolt kezekkel dőlt előre az ágyon, melyre leroskadt, és Suddhoo arccal a földre borulva reszketett.

Remélem, nem látok többé a pecsétvágóhoz hasonló embert. Derékig meztelen volt. Ruházata mindössze egy homlokát övező, karvastagságú fehér jázmin koszorúból; egy derekára kötött lazacszínű ágyékkötőből és két acélkarikából állt, melyeket a csuklóján viselt. Azonban nem ez nyűgözött le, hanem az arca. Annak is először a színe, amely kékesszürke volt, azután fehéren világító szemei, amelyekből mintha teljesen eltűnt volna a szemgolyó, és végül az arc egésze, amely egy démon arca lehetett volna, vagy egy halottfaló szellemé, csak éppen annak a minden hájjal megkent vén gazembernek a fizimiskájához nem hasonlított, akit nappali fényben ismertem meg, amint az esztergapad fölé görnyedve dolgozik a földszinten. A hasán feküdt. Karjai kitekerve és összekulcsolva a háta mögött, mintha összekötözve dobták volna a földre. Mindössze nyaka és feje emelkedett fel a padlóról. Ezek a tagjai a test többi részével megközelítőleg derékszöget zártak be, akárcsak tavasszal a kobráé. Szörnyű volt. A szoba közepén, a döngölt agyagpadlón nagy, széles rézüst állt; benne középen szentjánosbogárhoz hasonló kékes-zöldes fény lebegett. A földön heverő férfi tekeregni kezdett, és háromszor megkerülte az üstöt. Nem tudom, hogyan csinálhatta. A gerince hosszában végiggyűrűző izmokon kívül semmilyen más mozgást nem láttam rajta. Hátizmainak lassú, oldott hullámzásától eltekintve úgy tűnt, egyedül a fej él a testből. Az ágyon ülő Janoo lélegzetvétele percenként hetvenre gyorsult, Azizun eltakarta arcát kezeivel, és az öreg Suddhoo csendesen sírdogált, miközben igyekezett szakállát megszabadítani a beléragadt agyagszemcséktől. Az egészben az volt a legborzalmasabb, hogy ez a csúszó-mászó test egészen néma maradt, egyre csak tekergett. És ne felejtsék el, hogy ez így ment tíz percen át, miközben a kutya nyüszített, Azizun reszketett, Janoo zihált, és Suddhoo sírt.

Éreztem, hogy a hajam szála az égnek áll, és szívem olyan hevesen csapdos és ver, akár egy mennyezeti ventilátor lapátja. A pecsétvágó szerencsére idejében leleplezte magát előttem, mégpedig legbámulatosabbnak szánt mutatványával, és ettől egészen megnyugodtam. Miután befejezte leírhatatlan tekergését az üst körül, felemelte fejét a földről, amilyen magasra csak tudta, s tűzsugarat lövellt az orrából. A tűznyelő mesterség fortélyait pedig ismerem – magam is megpróbálkoztam már vele, s így lehiggadtam. Az ügy teljes egészében szélhámosság volt. Ha a pecsétvágó egyszerűen csak a tekergést folytatja, s nem próbálja fokozni a hatást, Isten tudja, mit gondoltam volna. A tűzsugár láttán a lányok felsikítottak, s a fej visszazuhant a földre, tompa puffanást hallatva, amint az áll a padlónak ütődött. A test mozdulatlanságba dermedve feküdt hátul összekulcsolt karjaival, akár egy hulla.

Öt perc szünet következett, és lassan kialudt a kékeszöld láng. Janoo lehajolt, hogy megigazítsa egyik bokaperecét, Azizun ölbe vette a terriert, és a fal felé fordult. Suddhoo gépies mozdulattal nyújtotta kezét Janoo hukája után, amit az a földön odacsúsztatott neki. Közvetlenül a test felett a királynő és a walesi herceg acélkeretes, rikítóan színezett képmása függött a falon. Úgy éreztem, hogy a figyelem, amellyel a szobát szemlélik, csak fokozza az egész jelenet groteszkségét.

A már-már elviselhetetlenné váló csendben a padlón heverő test egyszer csak megmozdult, és lassan elgurult az üsttől a szoba faláig, ahol a hátán fekve megállapodott. Halk loccsanást hallottam az üst felől; mintha egy apró hal szökkent volna fel és hullott volna alá a vízbe. Ismét fellobbant középen a zöldes fény. Az üstre néztem. Egy bennszülött csecsemő összeaszott és összetöpörödött feje hintázott a víz felszínén. Szeme-szája nyitva, haja leborotválva. Olyan hirtelen ért a benyomás, hogy még rosszabb volt, mint a tekergő mutatvány. Mielőtt magunkhoz térhettünk volna az első ijedtségből, a fej megszólalt.

Ha elolvassák Poe beszámolóját a megigézett haldokló ember végső hörgéseiről, talán a felét sem fogják átélni annak a borzalomnak, amelyet ez a hang váltott ki belőlem.

Lassan beszélt, egy-két másodperc szünetet hagyva a szavak között, és csengők csilingeléséhez hasonló ütemes zörej vegyült a hangjába. Vagy három percen át hallgattam a csilingelést, miközben kivert a hideg veríték. Ekkor megleltem a megoldást. Az ajtó mellett heverő testre pillantottam, és észrevettem, hogy a nyak és a váll találkozásánál lassan és egyenletesen mozog egy izom, melynek semmi köze a lélegzetvételhez. Az egész dolog annak az egyiptomi teraphinnak volt gondos reprodukciója, melyről néhanapján olvas az ember, a hang a hasbeszélés művészetének olyan döbbenetesen ügyes megnyilvánulása, melynél kívánni sem lehetett volna jobbat. A fej lassan paskolta a vizet, neki-nekiütődve az üst szélének, s folyamatosan beszélt, mialatt én fenti megfigyeléseimet végeztem.

Suddhoo közben ismét nyögdécselni kezdett arccal a földre borulva. A fej részletesen beszámolt neki fia betegségéről és a betegség lefolyásáról, egészen a szóban forgó estéig bezárólag. A pecsétvágó mindenképpen elismerést érdemel, amiért olyan gondosan hozzáigazította mutatványait a Peshawarból érkező táviratok időpontjához. A fiú életére képzett orvosok felügyelnek éjt nappallá téve – folytatta a fej –, aminek azonban az a feltétele, hogy a hatalmas varázsló, akinek ő csupán egyszerű szolgálója, ezentúl kétszer annyi pénzt kapjon, mint eddig.

Esztétikai szempontból nézve ez hiba volt. Képtelen és nevetséges dolog a sírból feltámadó Lázár hangján követelni valakitől a szerződésben megállapított összeg kétszeresét. A férfias értelemmel megáldott Janoo is hamar megérezte ezt. „Asli nahin! Fareib!” – morogta mérgesen az orra alá. Ezzel egy időben kialudt az üstben a fény, a fej elhallgatott, és hallottuk, amint a szoba ajtaja nyikorogva tárul, Janoo meggyújtott egy gyufát, és a lámpáshoz emelte. A fényben láttuk, hogy a pecsétvágó a fejjel és az üsttel együtt eltűnt a helyiségből. Suddhoo a kezeit tördelve magyarázta annak, aki hajlandó volt rá odafigyelni, hogy további kétszáz rúpiát még akkor sem képes előteremteni, ha mindjárt az üdvössége múlik rajta. A sarokban álló Azizun közel járt a hisztériához, Janoo pedig higgadtan leült az egyik ágyra, s mérlegelni kezdte annak az esélyét, hogy az egész dolog egyszerű „bunao”, azaz csalás.

Amennyire tudtam, megmagyaráztam, miféle jadoo-t vitt végbe a pecsétvágó, de Janoo nálamnál sokkal egyszerűbben világította meg a dolgot.

– Ha varázsló mindig ajándékot követel, akkor az nem valódi varázslat – mondta. – anyámtól tudom, hogy a szerelmi bűbáj is csak akkor lehet hatásos, ha szerelemből adták neked a titkot. Ez a pecsétvágó gonosz ember, valóságos ördög. Én tehetetlen vagyok, és mástól sem kérhetek segítséget, mert eladósodtam Bhagwan Dassnál, a bunniánál. Tartozom neki két aranygyűrű és egy karperec árával. Mindent nála vásárolok. A pecsétvágó Bhagwan Dass jó barátja, és megmérgezné az ételemet. Tíz napja bolondítják Suddhoo-t a jadoo-val, és neki minden egyes nap sok rúpiájába került. Ilyet ma este láttunk először. Eddig fekete kakasokat, citromokat és „mantrá”-kat használt a pecsétvágó. Azizun bolond; és nemsokára purdahnashin lesz. Suddhoo réges-rég elvesztette minden erejét és az eszét is. Nézze! Én azt reméltem, sok rúpiát kapok Suddhoo-tól még életemben és még többet halála után. És most tessék! Mindenét erre az ördögfattya nőstény szamár pecsétvágóra költi.

– De mi bírhatta arra Suddhoo-t, hogy engem is belerángasson az ügybe? – vetettem közbe. – Beszélek a pecsétvágóval, és biztosíthatom; hogy akkor visszafizeti a pénzt. Kár is tovább beszélni erről. Gyerekes, értelmetlen és szégyellnivaló az egész.

– Suddhoo vén gyerek – mondta Janoo. – Az elmúlt hetven évet a tetőn töltötte, és annyi esze maradt, mint egy fejős kecskének. Csak azért hivatta, hogy bizonyos legyen benne, amit tesz, azzal nem hágja át a Sirkar rendeleteit, akinek a sóját ette hosszú évekkel ezelőtt. Rajong a pecsétvágóért, s még a port is lecsókolná annak a tehénfalónak a lábáról, aki még azt is megtiltotta neki, hogy a fiát meglátogassa. Mit is tudhatna ő a maguk törvényeiről vagy a fénytávíróról? Végig kell néznem, ahogy minden pénzét erre a lesben álló vadállatra költi, aki itt lapul a földszinten.

Janoo bosszúsan toppantott, és kis híján sírva fakadt. Suddhoo a sarokban nyögdécselt egy takaró alá bújva, és Azizun remegő kézzel igyekezett pipája szárát bolondos vén szájába eljuttatni.

Most a következőképpen állnak a dolgok. Bármikor vádat emelhetnek ellenem az indiai büntető törvénykönyv 420. paragrafusa alapján, mely szerint én felbujtóként és segítségnyújtóként részt vettem abban, hogy a pecsétvágó hamis indokkal pénzt csaljon ki Suddhoo-tól. A rendőrséget hiába értesíteném. Ugyan ki tanúskodik mellettem? Janoo kereken visszautasítja kérésemet, Azizun pedig fátylas hölgyként éldegél valahol Bareilly környékén, fellelhetetlen apró pontként ebben a mi hatalmas Indiánkban. Én magam sem léphetek fel a pecsétvágóval szemben, mint a törvény képviselője, mert biztosan tudom, hogy Suddhoo nem hinne nekem, ezenkívül pedig Janoo megmérgezését is előidézhetem ezzel, akinek kezét-lábát megköti a bunniával szembeni adóssága. Suddhoo vén bolond kecske, s valahányszor találkozunk, nyammogva elismétli nekem hülye tréfámat, miszerint a Sirkar nem ellenzi, hanem egyenesen támogatja a mágiát. Fia azóta felépült, de Suddhoo teljesen a pecsétvágó befolyása alá került, és az ő megkérdezése nélkül egy lépést sem tesz. Janoo pedig elkomoruló arccal figyeli, amint a pénz, melyet hízelgéssel szándékozott megszerezni Suddhoo-tól, fokozatosan a pecsétvágóhoz áramlik, s napról napra nő benne a gyűlölet.

Janoo soha nem fogja bevallani, mire készül, mert nem meri, de hacsak valaki meg nem akadályozza, akkor attól tartok, a pecsétvágó május vége felé kolerában fog elhalálozni, mégpedig a fehér arzénos fajtájú kolerában. S így válok én bűnrészessé a Suddhoo házában elkövetett gyilkosságban.

 

Hajnal Péter fordítása

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre