Morgan nem egy literátus ember; az a helyzet, hogy alig tud összefüggően beszélni. Éppen ezért ütöttek szöget a fejembe leírt szavai, noha mások talán csak nevetnének rajta.

Egyedül volt akkor este, amikor ez történt. Hirtelen elöntötte az írás utáni lebírhatatlan vágy, tollat ragadott és a következőket írta:

A nevem Howard Phillips. A Rhode Island-i Providence-ben, a College Street 66. szám alatt lakom. 1927 november 24-én – azt sem tudom, hogy most melyik évben járunk – elaludtam, álomba merültem, és azóta képtelen vagyok fölébredni.

Álmom egy nyirkos mocsárban kezdődött, amely a szürke őszi ég alatt fuldoklik a szittyótól, északi részén pedig hasadékoktól barázdált, mohos kőszirt szökken a magasba. Valamilyen sötét kíváncsiságtól hajtva fölmásztam ennek a kiugró meredélynek az egyik hágójára vagy szorosába, és közben megfigyeltem, hogy mindkét oldalról számos félelmetes, fekete járat fúródik a szikla mélyébe.

A hágó több ponton szinte alagúttá vált, mivel a keskeny hasadék felső peremei valósággal összeértek; ezeken a helyeken rendkívüli sötétség honolt, és rémítő volt elgondolni, hogy talán itt is vannak olyan odúk. Az egyik ilyen sötét helyen úgy hatolt belém a hirtelen félelem, mintha a mélységnek valamely finom és testetlen kisugárzása nyelte volna el a lelkemet; de a sötétség túlságosan áthatolhatatlan volt ahhoz, hogy érzékeljem rémületem forrását.

Végül egy sovány talajú, mohalepte sziklafennsíkra értem, ahol a gyönge fénylő hold vette át a nappal halódó gömbjének helyét. Ahogy körülnéztem, nem láttam élőlényt; viszont valami nagyon különös mocorgást éreztem a mélyben, a susogó nád között, a nemrég elhagyott mocsárban.

Miután mentem egy keveset, rozsdás villamossíneket pillantottam meg, és szúette oszlopokat, amelyek még mindig tartották az ernyedten lógó felső vezetéket. Ezt a vonalat követve hamarosan rátaláltam egy sárga, kocsiátjárós villamosra, amelynek 1852-es volt a száma – sima, kétkocsis szerelvény volt, amely 1900 és 1910 között mindennapos látványnak számított. Üres, de láthatóan menetkész volt; az áramszedő a vezetékhez ért, a légfék időnként szisszent egyet a kocsi padlója alatt. Fölszálltam, és hiába kerestem a villanykapcsolót – közben észrevettem, hogy a vezetőülés mellől hiányzik a vezérlő kar, ami azt jelentette, hogy a vezető kis időre távozott. Leültem a jármű egyik ülésére. Végül meghallottam, amint baloldalt suhogni kezd a gyér fű, és észrevettem, hogy két férfi magaslik föl a holdfényben. A villamostársaság egyensapkáját viselték, és nem kételkedtem benne, hogy a kalauz és a villamos vezetője lesz az. Ekkor az egyik furcsa hangon szippantott egyet a levegőből, és üvöltve a holdfénybe emelte az arcát. A másik négykézlábra ereszkedett, és futni kezdett a villamos felé.

Azonnal felugrottam, eszeveszetten kirontottam a kocsiból, és addig loholtam a fennsík végtelen mérföldjein át, amíg a kimerültség megállni nem kényszerített – és ezt nem azért tettem, mert a kalauz négy lábra állt, hanem azért, mert a kocsi vezetőjének arca egyetlen vérvörös csáppá keskenyedő, fehér kúp volt...

Tisztában voltam vele, hogy álmodom, de ennek tudata sem volt kellemesebb.

Ama félelmetes éjszaka óta csak az ébredésért imádkozom – ami nem akar megérkezni!

Ehelyett ennek a szörnyű álomvilágnak a lakója lettem. Arra az első éjszakára eljött a hajnal, és én céltalanul bolyongtam az elhagyatott ingoványban. Amikor leszállt az éjszaka, még mindig mentem, remélve, hogy felébredek, de hirtelen szétvált a nád, és megláttam magam előtt az ódon villamost – mellette pedig a kúpos arcú valamit, amelyik fölemeli a fejét a patakzó holdfényben, és különös hangon üvölt!

Ez nap mint nap megismétlődik. Az éjszaka mindig azon a borzalmas helyen ér. Amikor leszáll az est, igyekszem nem mozogni, de járnom kell álmomban, mert mindig ott találom magam a sápadt holdfényben, amint az a dolog félelmetesen üvölt, én pedig megfordulok, és eszeveszett futásnak eredek.

Istenem! Mikor ébredek már föl?

Ezt írta Morgan. El fogok menni Providence-ba, hogy megkeressem a College Street 66-os számot, de félek attól, amit ott fogok találni.

Bihari György fordítása