Robert Ervin Howard, az összehasonlíthatatlan élénkségű fantasztikus történeteket alkotó szerző [1936.] június 11-én bekövetkezett hirtelen és váratlan halála a legnagyobb csapás irodalmi körünkre, amelyet az Henry S. Whitehead négy évvel ezelőtti halála óta el kellett szenvedjen.

Howard a Texas állambeli Peasterben született 1906. január 22-én, s így még láthatta a délnyugati vidék meghódításának utolsó szakaszát: a hatalmas síkságok és a Rio Grande alsó folyóvölgyének betelepítését, az olajipar s vele együtt a nyüzsgő kereskedő- és iparvárosok látványos felemelkedését. Édesapja, aki még mindig jó egészségnek örvend, a régió egyik legelső orvosa volt. A család az évek során Texas állam déli, keleti és nyugati részében is élt, sőt Oklahoma nyugati felében is, a legutóbbi években pedig Cross Plains-ben, Brownwood mellett (Texas államban). E határvidéki hangulattal áthatva Howard hamar az itt viruló homéroszi hagyományok csodálójává lett. Történelméről, népi szokásairól és hagyományairól hatalmas tudást halmozott fel, és a levelezésében található leírások, visszaemlékezések megmutatják, mily ékesszólással és ábrázoló erővel állított volna nekik irodalmi emléket, ha tovább élhetett volna. A Howard család régi, jelentős ültetvényes-família leszármazottja, skót és ír vérrel ereikben, kiknek ősei Georgiában és Észak-Carolinában telepedtek le a 18. században.

Írni 15 éves korában kezdett Howard, majd három évvel később, amikor a brownwoodi Howard Peyne College hallgatója volt, megjelent első elbeszélése. Ez az írás a "Dárda és agyar" volt, és az 1925. Júliusi Weird Tales közölte. Az ugyanennek a magazinnak 1926. áprilisi számában publikált "Farkasodú" c. kisregénye már szélesebb körű elismerést hozott számára. 1928 augusztusában kezdett bele a Solomon Kane kalandjairól szóló sorozatba: Kane-t, ezt a párbajozás és igazságosztás iránt javíthatatlan vonzalmat érző angol puritánt utazásai a világ sok különös szegletébe elvitték, többek közt ismeretlen, történelem előtti korokból megmaradt, árnyaktól kísértett romvárosokba az afrikai dzsungelben. Az ilyesfajta történetekkel Howard már ekkor megütötte azt a hangot, amely később a művészileg legsikeresebb alkotásait jellemzi majd: az eltűnt ősvilág hatalmas, kőkori városainak megrajzolása ez, olyan helyeké, melyeknek sötét tornyai körül és zegzugos kazamatáinak mélyén emberiség előtti rémület és halottidéző sötétség leng – ezt egyetlen más szerző sem tudta soha utánozni. Szintén ezekben a történetekben mutatkozik meg először Howardnak az a különleges képessége, amellyel a véres, erőszakos konfliktusokat megjeleníti, és az ilyesfajta jelenetekhez (melyek munkáinak annyira jellemző jegyei) való vonzódás. Solomon Kane, mint Howard annyi más hőse, eredetében a szerző gyerekkorába nyúlik vissza, s mint hős már készen állt, mielőtt történet formálódott vo1na köré.

Az 1929. augusztusi Weird Tales-ben a "A kígyó jegyében"-nel Howard (akit mindig is érdekeltek a kelta régiségek és az emberiség régmúltjának egyéb szakaszai) belekezdett egy történelem előtti világba helyezett sorozatba, mely hamar híressé tette. Ennek legkorábbi történetei az ember történelmének egy igen korai szakaszáról mesélnek: arról az időről, mikor Atlantisz, Lemúria és Mu még nem süllyedt a tenger hullámai alá, s mikor az ősi tájra még rávetült az emberiség előtti hüllőlények sötét árnyéka. Ezek központi figurája Valúzia királya, Kull volt. Az 1932. decemberi Weird Tales-ben jelent meg aztán a "Főnix a kardon", a kimmériai királyról Conanról szóló történetek első darabja. Ezek az elbeszélések egy későbbi korba helyezett történelem előtti világot mutattak meg: egy kb. 15 ezer évvel ezelőtti fázist, épp a feljegyzett történelem első homályos felvillanásai előtt. Jól ismert a fantasy-olvasók előtt, mily részletekbe menő gondossággal és a kapcsolatok pontos megőrzésével, kialakításával dolgozta ki Howard a Conan világát későbbi történeteiben. Saját tájékozódása végett írt egy igen-igen ötletesen összeállított és kifogyhatatlan képzelőerővel megalkotott áltörténelmi háttérleírást is, melyet most a Phantagraph közöl részenként, "A hybóriai kor" címmel.

Howard a korai piktekről és keltákról is több elbeszélést írt, többek között egy igen jelentős sorozatot is, mely Bran Mak Morn törzsfő alakja köré rendeződik. Aki olvasta "A Föld férgei" című, mesterien borzongató alkotást az 1932, novemberi Weird Tales-ben, nem valószínű, hogy élete végéig is el tudná felejteni a benne rejlő szörnyűséges, rabul ejtő erőt. Egyéb figyelemreméltó írásai nem tartoznak egyik összekapcsolódó sorozat kötelékébe sem: ilyenek az emlékezetes "Halálfej", ami maga is részekben jelent meg és néhány, a mai világba helyezett történet, mint amilyen a közelmúltban napvilágot látott "Fekete Kánaán" a maga hiteles környezetleírásával és azzal a megragadó képpel, amelyet az amerikai délvidék mohával benőtt, árnyakkal elátkozott, kígyóktól nyüzsgő mocsaraiban settenkedő rémségekről fest.

Howard a fantasy területén kívül is meglepően aktív és sokoldalú szerző volt. A sport iránti lelkes érdeklődése (ami talán nem teljesen nélkülöz minden összefüggést a primitív csaták és az erőszak szeretetével) vezetett Steve Costigan tengerész, a győzhetetlen keményfiú sok-sok furcsa kalandot megélő alakjának megalkotásához, akinek a világ messzi és furcsa tájain játszódó történetei sok magazin még több olvasójának okoztak emlékezetes örömet. Keleti háborúkról szóló kisregényeiben mutatkozik meg, mily tökéletesen ura volt a romantikus kalandregény minden fogásának, egyre gyakrabban megjelenő western-történetei pedig (mint például a "Breckenridge Elkins"-sorozat) felszínre hozzák azt a kiváló képességét, mellyel az általa oly jól ismert helyszíneket visszaadja.

Howard költészete (amely furcsa, harcos kedvű és kalandos) nem kevésbé érdekes, mint prózája. Megvan benne a ballada és az eposz valódi szellemisége, és lüktető ritmus, rendkívül egyedi, erőteljes képvilág jellemzi. Gyakran helyezett belőlük részleteket (mint állítólagos ősi költeményekből vett idézeteket) regényeiben a fejezetek élére. Sajnálatos, hogy költeményei sosem jelentek meg gyűjteményes kötetben, és csak reménykedhetünk benne, hogy halála után lehetségessé válik majd egy posztumusz kötet szerkesztése és kiadása.

Howard jelleme és sikerei tehát tökéletesen egyediek voltak. Mindenekfelett egy olyan egyszerűbb, ősi világ szerelmese volt, ahol a barbár és hódító népek bátorsága, testi ereje még fontosabb szerepet töltött be, mint a ravaszság vagy a cselvetés, amelyben kitartó, félelmet nem ismerő harcosok csatáztak, ontották vérüket, és nem kértek kegyelmet az ellenséges Természettől. Minden elbeszélése ezt a filozófiát tükrözi, s ebből olyan életerőt merít, mely megkülönbözteti legtöbb kortársától. Nála meggyőzőbben senki nem tudott erőszakról, véres küzdelemről írni. csatajelenetei pedig látni engednek egy olyan ösztönös érzéket a taktika művészete iránt, amely háborús időkben nagy tettek véghezvitelére alkalmas, becses tulajdonság lett volna. valódi tehetsége viszont jóval többrétű volt, mint azt olvasói sejthették volna, ez pedig kétségkívül lehetővé tette volna számára, ha élnie adatik, hogy a komoly irodalom terén is maradandót alkosson szeretett délnyugat-vidéke valamely népi eposzával.

Nehéz pontosan megmutatni, mi is az, amitől Howard elbeszélései olyan magasan kiemelkednek a hasonló művek tömegéből; igazi titka az, hogy ő maga ott van mindegyikben, az állítólag haszonszerzés okán írottakban, meg a többiben is. Nagyobb volt ő maga, mint bármilyen haszonszerzésre irányuló módszer, amelyet magáévá tett, még akkor is, mikor úgy látszott, engedményeket tett a Mammon-vezette szerkesztőknek vagy populáris kritikusoknak. Szellemi ereje és őszintesége áttörte ezt a felszínt, és rányomta a bélyegét mindenre, amit írt. Nagyon ritkán (valószínűleg sohasem) fordult elő az, hogy élettelen típuskaraktereket vagy helyzeteket emelt be az írásaiba, és úgy is hagyta őket. Mire végzett ezekkel a részletekkel, azok a népszerű szerkesztők gyakorlata ellenében is mindig felszívtak valami életszerűséget, valami valóságot az ő saját élettapasztalatából és tudásanyagából, s így máris különböztek az élettelen, kiszikkadt ponyvafigurák terméketlen sablonjaitól. De nemcsak konfliktusok, csaták, véres küzdelmek megrajzolásában volt kiváló: abban sem akadt párja, ahogyan valódi érzelmeket (emberfeletti félelmet, iszonyatos feszültséget) tudott létrehozni. Nincs szerző, még az irodalom Legjelentéktelenebb területein sem. aki valóban naggyá tud válni, ha munkáját nem veszi igazán komolyan; Howard pedig véresen komolyan vette, még olyankor is, mikor talán tudatosan azt gondolta, nem ezt teszi. Az, hogy egy ilyen valódi művész eltávozott közülünk, míg hiteltelen ponyvaszerzők százai tovább gyártják a hamisított szellemeket meg vámpírokat, űrhajókat és okkult nyomozókat, a kozmikus irónia különösen sajnálatraméltó megnyilvánulása.

Howard, aki a délnyugati vidék életének oly sok oldalát behatóan ismerte, szüleivel élt vidékies környezetben a Texas állambeli Cross Plains falucskában. Egyedüli szakmája az írás volt. Olvasmányait igen nyitott ízléssel válogatta meg, többek között olyan történelmi kutatások iránt is érdeklődve, amelyek az amerikai délnyugat-vidék, Anglia és Írország őstörténete, és a történelem előtti Kelet és Afrika világának igen különböző témáit is magukban foglalták Az irodalomban inkább az erőteljest, mint a kifinomultat részesítette előnyben, s a lehető legteljesebb mértékben elutasította a modernizmust. A néhai Jack London volt egyik legnagyobb bálványa. Politikai nézeteit tekintve liberális volt, mindenféle társadalmi igazságtalanság elhivatott ellensége. Kedvenc szórakozása a sportolás és az utazás volt: útjairól mindig csodálatos leíró részekkel és a történelmen töprengő gondolatokkal teli levelekben számolt be. Nem volt kimondottan humoros ember, bár egyrészről az iróniát igen jó érzékkel használta, másrészről pedig jócskán volt benne vidámság, szívélyesség, kedvesség is. Bár sok barátja volt, Howard nem tartozott semmilyen irodalmi körhöz, és undorral fordult el a "művészkedő" affektáltság kultuszától. Ha csodált valakit, sokkal inkább testi-lelki, jellembéli erejéért tette, semmint tudományos teljesítményeiért. Fantasy-szerzőtársaival érdekes és terjedelmes levelezést folytatott, egy kivétellel (a tehetséges E. Hoffmann Price kivételével, akinek munkái igen mély benyomást tettek rá) személyesen mégsem találkozott senkivel közülük.

Howard közel 180 cm magas volt. a született harcos erős testalkatával. Haja és bőre sötét színű volt, melyből csak kék kelta szemei világítottak ki; élete vége felé súlya általában a 100 kg körül mozgott. Mivel mindig is a kemény, fizikai erőt igénylő életmód híve volt, könnyen saját leghíresebb hőse jutott róla az ember eszébe: a félelmet nem ismerő harcos, kalandor, trónok ledöntője – Conan, a kimmériai. Harmincéves korában bekövetkezett halála valódi tragédia, olyan csapás, amelyet a fantasy-irodalom nem fog egyhamar kiheverni. Howard könyvtárát a Howard Peyne College-ban őrzik, ahol a tervek szerint ez fogja majd megalapozni a könyvekből, kéziratokból, levelekből összeállítandó Robert E. Howard Emlékgyűjteményt.

Nagy Gergely fordítása