Csábító lehetőség érzelgősen elmerengni az „amerikai lélek” témáján – milyen, milyen lehetne, milyennek szeretnénk tudni. A különféle újszerű politikai és társadalmi elméletek hirdetői különösen gyakran teszik meg ezt, és szinte kivétel nélkül arra a végkövetkeztetésre jutnak, hogy a „valódi amerikaiság” nem több és nem kevesebb, mint az ő sajátos doktrínáik nemzeti szintű megvalósítása.

Némileg kevésbé felületes elemzők a „szabadság” elvont eszméjét nevezik meg az amerikaiság alapeszméjeként, hogy e nemes elvet a bolsevizmustól a 2,75%-os sör fogyasztásához való jogig bármire alkalmazzák. A „lehetőség” szintén közkedvelt szófordulat, amely nem nélkülöz némi valós jelentőséget. „Amerika” megfeleltetését a „lehetőség” szóval a felnövekvő nemzedék seregnyi tagjába belenevelte a Montgomery Az amerikai történelem legjelentősebb tényei¹ közvetítette emersoni filozófia. Ám figyelemre méltó, hogy az „amerikaiság” meghatározásával próbálkozók szinte kivétel nélkül kudarcot vallanak, mivel előítéletektől hajtva vonakodnak az európai kútfőnél keresni az eszme forrását. Képtelenek felfogni, hogy az ősfejlődés éppoly ritka az eszmék világában, amint az állat– és növényvilágban; következésképp arra fecsérlik energiájukat, hogy Amerikát mintegy eredet nélküli, elszigetelt jelenségként kezeljék.
Az „amerikaiság” egyenlő a tágabb értelemben vett angolszász kultúrával. Anglia szellemével, amit egy hatalmas kiterjedésű és végtelenül változatos termőföldbe ültettek át, és nevelgettek a demokrácia szellemét erősítő, alapvető erényeit ugyanakkor csöppet sem csökkentő körülmények között az úttörők. Alatta az igazság, becsület, igazságosság, erény, mérséklet, individualizmus, konzervatív szabadságtudat, nagylelkűség, tolerancia, vállalkozókészség, szorgalom és haladás – egyszóval Anglia – szelleme értendő, amihez a nyugatot meghódító pionírok településeinek egyenlőség– és lehetőségtudata adódott hozzá. A világ legmagasabb rendű fajának megnyilatkozása ez a lehető legkedvezőbb társadalmi, politikai és földrajzi körülmények között. Akik megpróbálnák lekicsinyleni brit örökségünk fontosságát, vessenek csak egy pillantást a földrész többi nemzetére. Mindegyik minden tekintetben „amerikai” – a faji jelleget és örökséget kivéve; közülük mégis kizárólag Brit Kanada vethető össze a mi nemzetünkkel. Kiválóságunk annak köszönhető, hogy részei vagyunk a nagyszerű angolszász kultúrkörnek; oly töredéke, melyet csupán másfélszáz évnyi angol gyarmatosítás és uralkodás után csatoltak le az anyaországról, mely a brit civilizáció letörölhetetlen bélyegét nyomta ránk.

Az amerikaiságot illető számos tévhit közül a legveszélyesebb és legfélrevezetőbb a fajok és kultúrák úgynevezett „olvasztótégelyének” teóriája. Való igaz, hogy az országba tetemes létszámú nem angol bevándorló áramlott be, akik a nehézségeket mellőzve óhajtják élvezni a brit őseink által vérrel és verejtékkel kiharcolt szabadságot, Az is tagadhatatlan, hogy a germán és kelta fajokhoz tartozók képesek beilleszkedni az angol alapfajtába, és a társadalom hasznos polgáraivá válni. Ám ebből még nem következik, hogy a valóban idegen vér és eszmék keveredése a károkozáson kívül bármiféle eredményre vezetett vagy vezethet. Európát górcső alá véve felmérhetjük a különféle fajok egymáshoz viszonyított helyzetét és képességeit, és megállapíthatjuk, hogy az angol arany összeolvasztása az idegen rézzel nem kecsegtet az eredeti aranynál kiválóbb, vagy akár azzal egyenértékű ötvözet létrejöttével. A bevándorlást talán nem lehetséges teljesen megállítani, ám fontos lenne megérteni, hogy az Amerikát hazául választó idegeneknek sajátjukként kell elfogadniuk az uralkodó nyelvet és kultúrát; és sem szokásrendünk átalakításával, sem saját hagyományaik itteni ápolásával nem szabad próbálkozniuk, Nem engedhetjük meg, hogy – amint a kor legkiválóbb elméje kijelentette – nemzetünk „soknyelvű panzióvá” váljon.

A józan amerikaiság legádázabb ellensége a szülőnemzetünk iránt táplált gyűlölet, mely a tudatlanok és bigottak körében általánosan elterjedt beállítottságnak számít, és amelyet a lakosság bizonyos elemei tartanak életben, akik Dél– és Nyugat-Írország vélekedését láthatóan előbbre valónak tartják, mint az Egyesült Államokét. Ama nyilvánvaló tény ellenére, hogy egy önálló Írország léte az angolszász világ két fele közé éket verve meggyengítené a civilizációt, és fenyegetést jelentene a világbékére, e felelőtlen elemek egyre szítják a Zöld Sziget eleve forrongó hangulatát; és ezáltal e nemzetet a bűnpártolás és az anyaország elleni zendülés aggasztóan rendellenes helyzetébe hozzák. Kimondhatatlanul undorító ama nyilvános megbecsülés, mellyel az Edward, más néven Eamonn de Valerához hasonló politikai gonosztevőket kitüntetik, kiknek puszta jelenléte közöttünk méltóságunk és hagyományaink sárba tiprásával ér fel. Nem értékelhetjük, sőt teljességgel meg sem érthetjük helyünket és küldetésünket a világban, amíg el nem űzzük a közöttünk és kultúránk forrása közt lebegő fellegeket.

Ám az amerikaiság kizárólag e kontinensre jellemző vonásait sem szabad lekicsinyleni. Az osztályok közti rögzített és áthághatatlan határok megszüntetése határozott társadalmi fejlődéshez vezet, mely lehetőséget biztosít ahhoz, hogy a felsőbb rétegek folyamatosan és fokozatosan erősödhessenek az alacsonyabb néprétegek friss és életerős tömegének legkiválóbbjaival. Így minden polgárra egyaránt páratlan lehetőségek várnak, miközben a művelt osztályok biológiai minősége javul, hiszen megszűnik ama belterjesség, mely az európai arisztokráciát jellemzi.

A polgári és egyházi ügyek teljes szétválasztása, mely a reneszánsz óta a legnagyobb horderejű politikai és szellemi vívmánynak számít, ugyancsak Amerikának – egészen pontosan Rhode Islandnek – köszönhető. Napjainkban több erő is igyekszik csalárdul aláásni e vezérelvet, hogy álnok politikai befolyásuk révén újfent ránk erőltesse a pápai láncokat, melyeket elsőként VIII. Henrik vetett le magáról; azon láncokat, melyek Mária véres uralma óta nem béklyóztak minket, és melyek végtelenül rosszabbak azon egyházi gépezetnél, amit Roger Williams elvetett. Ám amint sikerül a szabadságnak a valódi amerikaisághoz való lényegi viszonyát teljesen megértetni a néppel, e baljóslatú rejtett áramlatok vélhetően elülnek.

Az amerikaiságnak elsősorban nem a reakcióval, hanem a radikalizmussal kell majd megküzdenie. Korunk a zaklatott és kulturálatlan tekintélyrombolás kora, mely bővelkedik az agyafúrt álokoskodókban, akik épp az „amerikaiság” jelszavát hangoztatják az ugyanezen hagyomány elleni támadáskor. A „demokráciához”, „szabadsághoz” és „szólásszabadsághoz” hasonló szavakat és kifejezéseket eltorzítva az anarchia legelvetemültebb formáira terjesztik ki, miközben legősibb hagyományainkat „amerikaiatlan”-nak titulálva támadják azon külföldi bevándorlók, akik sem azokat megérteni, sem bármi jobbat kieszelni nem képesek.

Országunknak csak javára válna, ha szélesebb körben gyakorolnák az amerikaiságot, és ezzel együtt elismernék annak angolszász gyökereit. Az amerikaiság szabadságot, haladást és függetlenséget jelent; nem jelenti viszont a múlt elvetését, sem a tradíciók és tapasztalatok megtagadását. Fogjuk fel tehát a kifejezést a maga valódi, gyakorlati és érzelgősségtől mentes értelmében.

1 D. H. Montgomery 1890 és 1920 között publikált hatrészes ismeretterjesztő sorozata, melyhez mottóul a neves XIX. századi amerikai filozófus, Ralph Waldo Emerson szavait választotta: „America is another word for Opportunity” (‘Amerika egyet jelent a lehetőséggel’). [A ford.]

Galamb Zoltán fordítása