Bugyborékoló kút útja, A

Eredeti cím: Bubbling Well Road

0 451

Szerző: Rudyard Kipling • Év: 1888

Nem nehéz megkeresni a térképen a Chacuran falucskától körülbelül tizenöt mérfölddel északra fekvő pontot, ahol a Chenub folyó az Indusba ömlik. Chacurantól öt mérfölddel nyugatra húzódik a bugyborékoló kút útja, s itt áll Arthi-goth gosainjának papjának – a háza. A pap mutatta meg nekem az utat, de bár ne tette volna.

Chacurantól öt mérfölddel nyugatra van egy körülbelül négy négyzetmérföldnyi terület, amelyet teljesen benőtt a szeles időben ezüstös színben játszó, tíz-húsz láb magasra is megnövő, legyezőszerű dzsungelfű. Itt él valahol a bozótosban megbújva a bugyborékoló kút útjának gosainja. A falu lakói kőzáporral fogadják, ha nappal előmerészkedik, ezért kóbor farkasként rejtőzködik a hosszú fűszálak között. Az egyik szeme hiányzik, a homlokán két rézpénz égetett lenyomata látható. Azt beszélik, hogy egy bennszülött herceg kínozta meg hajdanán, mivel olyan öreg, hogy bizonyára már Runjit Singh idejében is rosszban sántikált.

Az alábbiak abban az évszakban történtek, amikor magas volt a fű. A bennszülöttek szóltak nekem, hogy vadkant láttak az Arthi-goth füvesben. A dzsungelfűvel benőtt területek rendkívül veszélyesek, s nálam tapasztaltabb vadász aligha szánta volna rá magát, hogy utánaeredjen a zsákmánynak. Én azonban mit sem tudtam a vaddisznóvadászatról, ráadásul értesüléseim szerint az állatnak impozáns méretű agyarai voltak. Mindenáron meg akartam szerezni a trófeát, hogy később büszkén mutogathassam, s mindenkinek elmesélhessem, hogy milyen izgalmas vadászat volt.

Puskával a vállamon belevetettem magam a bozótba, abban a szilárd meggyőződésben, hogy mi sem egyszerűbb, mint pár négyzetmérföldnyi dzsungelben ráakadni egy magányos vaddisznóra. A terrierem, Mr. Wardle is velem tartott, mivel nem hitte, hogy egy percig is boldogulnék tanácsai nélkül. Könnyedén kerülgette a fűcsomókat, de nekem kemény munkámba került átverekedni magam. Közép-Afrikában sem lehetne alaposabban eltévedni, mint ahogy én tettem alig húsz perc alatt. Erre csak akkor ébredtem rá, amikor belefáradtam a fűcsomók közötti botladozásba s az állandó hajlongásba, s Mr. Wardle is egyre sűrűbben ült le, s egyre hosszabban lógatta a nyelvét. Körös-körül nem volt más, csak fű, s egyik irányban sem lehetett két yardnál távolabbra látni. A főszálak ontották a felülről kapott meleget.

Félórával később, amikor már azt kívántam, hogy bárcsak soha ne hallottam volna a nagy disznóról, egyszerre ösvényre bukkantam, mely első pillantásra átmenetnek tűnt egy malaccsapás és egy bennszülött út között. Szélessége nem volt több hat inch-nél, de oldalazva kényelmesen tudtam rajta haladni. Nagyon sűrűn nőtt itt a fű, s az útszűkületeknél úgy tudtam csak nagy nehezen átpréselni magam, ha vagy mindkét kezemmel arcomat védtem, vagy megfordultam, s belehátráltam a bozótba: Ennek ellenére mégiscsak út volt, s vezetnie kellett valahová.

Ötven yard tiszta út után, amikor éppen készültem nekivetni a hátamat egy különösen merev fűtorlasznak, feltűnt, hogy Mr. Wardle, aki szerény méreteit meghazudtolóan könnyelmű kutya, elkóborolt valamerre. Hármat füttyentettem, azután elkiáltottam magam: "Hová lett ez a kis szörnyeteg!", majd döbbenten hátráltam három lépést. A lábam alól, tisztán érthető hangon megismétlődött a kiáltás: "Hová lett ez a kis szörnyeteg!"

Ahhoz, hogy kellőképpen méltányolni tudjunk ismeretlen eredetű hangokat, olyankor kell hallanunk őket, amikor éppen eltévedtünk egy fullasztó levegőjű dzsungelben. Ismét hívni kezdtem Mr. Wardle-t, s újból a segítségemre sietett a hang. Elnémultam, s feszülten figyeltem, mivel olyan érzésem támadt, mintha különösen gúnyos nevetést hallottam volna. A meleg amúgy is megizzasztott, de ettől a nevetéstől remegni is kezdtem. Senkinek sem támad nevethetnékje a dzsungelfű közepén. Ezt a viselkedést határozottan tapintatlannak éreztem. Abbamaradt a kuncogás, s én felbátorodva folytattam a kiáltozást, míg a fűcsomó mögött, melyen éppen akkor akartam átkelni, amikor észrevettem Mr. Wardle eltűnését, rá nem bukkantam a hang forrására. Puskám csövét óvatosan előretoltam, de akárhogy mozgattam ide-oda, sehogy sem tudtam kitapintani a túloldalon a talajt. Valahányszor nyögtem egyet a nehéz fegyver súlya alatt, azonnal visszahallottam a föld alól, s amikor megpihentem, hogy letöröljem a homlokomról az izzadságot, olyan tisztán hallottam a rekedt kuncogást, hogy valóságához nem férhetett kétség.

Óvatosan, lélegzet-visszafojtva, tágra nyílt szemekkel, hasonfekve kúsztam előre a fűben. Amikor a fejemet sikerült végre keresztülerőszakolnom, azon vettem észre magam, hogy egy sötéten tátongó lyuk felett nézek el. Egy kút peremén feküdtem, mely olyan mély volt, hogy amikor belenéztem, alig láttam a mélyén a vizet.

Sötét alakok keringtek odalent, s kékes színű hab úszkált a szurokfekete víz felszínén. A nevető hangot egy forrás csobogása idézte elő, mely a talaj és vízszint között félúton tört elő a falból. A keringő sötét alakok közül egy-egy néha a vízsugár alá került, s ekkor a nevetés kacagássá változott. Míg figyeltem, az egyik lény átfordult a hátára, s egyik karja kiemelkedett a vízből. Így sodorta körbe-körbe az áramlat, s borzalmas hadonászása idegenvezetőre emlékeztetett, aki fizetség fejében mutogatja a vendégeknek a hely nevezetességeit.

Félórámba került, amíg megkerültem a kutat, s a túloldalon ráakadtam az ösvény folytatására. Az út hátralevő részén minden egyes lépés előtt kitapogattam a talajt, s úgy kúsztam át a torlaszokon, mint egy csiga. Mr. Wardle az ölembe utazott, s időnként megnyalta az orromat. Egyáltalán nem féltünk, de szerettünk volna nyílt térségre érni, hogy gyönyörködhessünk a kilátásban. Remegett a térdem, és a gombóc nem volt hajlandó elmozdulni a torkomból. A kút túloldalán egészen tűrhetővé vált az ösvény, bár mindkét oldalon áthatolhatatlan fűfal övezte, s mint kiderült, egy tisztáshoz vezetett, melynek közepén papi kunyhó állt.

A fűből előlépő rettenetes fehér arc láttán a pap leborult, óbégatni kezdett, s átkarolta a csizmámat. Azonnal a kunyhó előtti fekhelyhez siettem, s miután Mr. Wardle elfoglalta őrhelyét, elaludtam. Leírhatatlan állapotban voltam...

Amikor felébredtem, megparancsoltam a papnak, hogy mutassa meg a kivezető utat, és haladjon mindig előttem. Mr. Wardle gyűlöli a bennszülötteket, s azt hiszem, a pap inkább tőle volt megijedve, mint tőlem, bár mindketten dühösek voltunk. Egy szűk ösvényre vitt, mely a tisztásról indult, s három olyan utat is keresztezett, amin jöttem. Mindhárom a bugyborékoló kút irányába vezetett. Egy ízben, amikor megpihentünk, hallottam a kutat nevetni, s ha nem lett volna szükségem a segítségére, azonnal golyót eresztek az átkozott pap hátába.

Amikor kiértünk a fűből, a pap egy szempillantás alatt eltűnt, s én elsétáltam a faluba, hogy igyak valamit. Jó érzés volt a szabad térség távlatain legeltetni a szemeimet s szilárd talajt érezni a lábam alatt.

A falubeliektől megtudtam, hogy a bozótot gonosz szellemek lakják, akik mind a pap szolgálatában állnak, s rengeteg férfinak, nőnek és gyermeknek veszett már nyoma a fű között. A papnak szüksége van a varázslatokhoz az emberek májára. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem figyelmeztettek, azt felelték, hogy elvesztették volna a disznó felhajtásáért kapott jutalmukat.

Megpróbáltam lángra lobbantani a bozótot, mielőtt eljöttem, de még zöld volt a fű. Egy szép napon azonban; egy doboz gyufa s néhány újságpapír segítségével meg fogom fejteni a bugyborékoló kút útjának rejtélyét.

 

Hajnal Péter fordítása

Legújabbak

Clark Ashton Smith:
Hasisevő, avagy a Gonosz Apokalipszise, A

Olvasás

Robert E. Howard:
Harp of Alfred, The

Olvasás

Robert E. Howard:
Red Thunder

Olvasás

Legolvasottabb

Howard Phillips Lovecraft:
Cthulhu hívása

Ez az egyetlen történet Lovecraft részéről, amelyben jelentős szerepet kap a szörnyisten, Cthulhu. 1926 későnyarán, kora őszén íródhatott. A dokumentarista stílusban megírt történet nyomozója, Thurston, a szemita nyelvek egyetemi kutatója darabkáról darabkára rakja össze a rejtélyes kirakóst. A fiatal kutató egyre több tárgyi és írásos bizonyítékát leli a hírhedt Cthulhu-kultusz létezésének. A kultisták a Necronomicon szövege alapján a nagy szörnyisten eljövetelét várják. A történetek a megtestesült iszonyatról beszélnek, ami átrepült az űrön és letelepedett a Földön sok millió évvel ezelőtt. Most hosszú álmát alussza tengerborította városában: Ph’ngluimglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah’nagl fhtagn, vagyis R'lyeh házában a tetszhalott Cthulhu álmodik. A Csendes-óceán déli részén néhány bátor tengerész megtalálta a várost és felébresztette a Nagy Öreget. Ennek hatására őrülethullám robogott végig a Földön, több ember lelte halálát ezekben az időkben. A találkozást csak egy tengerész élte túl, de ő is gyanús körülmények között halt meg. A fiatal kutató érzi, hogy ő is erre a sorsra juthat... A novellát nagy részben Lord Tennyson Kraken című költeménye inspirálta: Cthulhu is egy csápos, polipszerű szörny, egy alvó isten (ez a gondolat nagyban Lord Dunsany műveinek Lovecraftra gyakorolt hatásának köszönhető). S. T. Joshi felveti, hogy számottevő hatást váltott ki Lovecraftra Maupassant Horlája és Arthur Machen A fekete pecsét története című története is. Maga Lovecraft e történetet roppant középszerűnek, klisék halmazának titulálta. A Weird Tales szerkesztője, Farnsworth Wright először elutasította a közlését, és csak azután egyezett bele, hogy Lovecraft barátja, Donald Wandrei bebeszélte neki, hogy más magazinnál is érdeklődnek a sztori iránt.

Olvasás

Howard Phillips Lovecraft:
Őrület hegyei, Az; Hallucináció hegységei, A

Egy déli sarki kutatócsoport, köztük a narrátor, William Dyer a Miskatonic Egyetemről az Antarktiszra indul 1930/31 telén. A fagyott környezetben 14, a hideg által konzerválódott idegen lényre bukkannak. Miután a kutatók több csoportra oszlanak, és az egyikről nem érkezik hír, a megmaradt tagok felkeresik az eltűntek táborát, ahol szétmarcangolt emberi és állati maradványokat találnak - néhány idegen létformának pedig mindössze hűlt helyét... Legnagyobb döbbenetükre azonban a kutatás során feltárul előttük egy évmilliókkal régebben épített, hatalmas kőváros, amely a Nagy Öregek egykori lakóhelye lehetett. A kisregényt szokás Poe Arthur Gordon Pym című kisregényének folytatásaként tekinteni, az enigmatikus és meg nem magyarázott jelentésű kiáltás, a "Tekeli-li!" miatt. Eredetileg a Weird Talesbe szánta Lovecraft, de a szerkesztő túl hosszúnak találta, ezért öt éven át hevert a kisregény felhasználatlanul a fiókban. Az Astounding végül jelentősen megváltoztatva közölte a művet, több bekezdést (nagyjából ezer szót) kihagyott, a teljes, javított verzió először 1985-ben látott napvilágot.

Olvasás

Abraham Merritt:
Moon Pool, The

Amikor dr. David Throckmartin elmeséli egy csendes-óceáni civilizáció ősi romjain átélt hátborzongató élményeit, dr. Walter Goodwin, a regény narrátora azzal a meggyőződéssel hallgatja a hihetetlen történetet, hogy a nagy tudós valószínűleg megzavarodott. Azt állítja ugyanis, hogy feleségét és kutatócsoportjának több tagját magával vitte egy "fényjelenség", amely az úgynevezett Holdtóból emelkedik ki teliholdas éjszakákon. Amikor azonban Goodwin eleget tesz Throckmartin kérésének, és társaival a titokzatos szigetre utazik, fantasztikus, megdöbbentő kalandok sorozata veszi kezdetét.

Olvasás

Kommentelés

Minden mező kitöltése kötelező!

Hozzászólások

Nem érkezett még hozzászólás.

szövegkereső

keresés a korpuszban

Az alábbi keresővel az adatbázisban fellelhető irodalmi művek szövegeiben kutathat a megadott kifejezés(ek) után.

...

Keresési beállítások:

bármelyik kifejezésre
mindegyik kifejezésre
pontos kifejezésre